nlc.hu
Sztárok

Zoltán Erika várja, hogy unokázhasson

Zoltán Erika: „Gőzerővel edzek a lányommal, hogy a visszatérésre formában legyek”

Bár nagyon szereti az otthonlétet, a nyugalmat maga körül, mégis vágyik már arra, hogy újra színpadra állhasson. Zoltán Erika napi szinten edzi magát, amiben lánya, a huszonhárom éves Zoé segíti.

Zoltán Erika mindig is optimistának tartotta magát, és most is bízik benne, hogy nemsokára jöhetnek a fellépések és újraindulhat tánciskolája.

Zoltán Erika kitűnő formában van

Zoltán Erika kitűnő formában van (Fotó: Zoltán Erika)

„Alapvetően szeretek itthon lenni, rendezkedni, pakolászni, filmet nézni, sütni-főzni, de már hiányoznak a hétvégi fellépések. Igaz, a pandémia járult hozzá az új hobbimhoz is, elkezdtem absztrakt dolgokat festeni fluidart technikával. Ez azt jelenti, hogy nem ecsetet használok a vásznon, hanem például hajszárítót, így tudok a festékkel játszani, tudom a színeket folyatni. Nagyon izgalmas dolgok jönnek ki belőle és élvezem is. Ezenkívül pedig elkezdtem a felkészülést, ha újra színpadra állok, akkor meglegyen a kellő fizikumon. Ebben a nagylányom, Zoé segít. Személyi edzőként most ő állítja össze az edzéstervemet.”

Erika lánya már huszonhárom éves, kapcsolatuk pedig nagyon szoros.

Robival alapvetően olyan típusú emberek vagyunk, akik a széltől is óvják a másikat. Így a közös gyerekünket szabályszerűen túlféltettük. Mindig túlbiztosítottuk a dolgokat körülötte, de így voltunk nyugodtak. Zozi pedig egy eléggé óvatos ember lett, úgyhogy nem panaszkodhatunk. Megfontoltan vezet, nem szokott sehová sietni és tényleg nagyon kezelhető volt minden életszakaszában. Azt hittem, hogy majd, ha a kapcsolatokra kerül a sor, akkor is túlféltjük majd őt, de szerencsére talált egy olyan fiút, akit már két és fél éve teljes mértékkel családtagként kezelünk. Sokszor csapunk négyesben családi főzéseket, kanasztázunk, vagy kitalálunk valami elfoglaltságot. Azt látom Zoén, hogy ugyanarra törekszik, mint mi Robival. Nyugalomra, biztonságra vágyik és tesz is érte. Követi a mi példánkat, ő is ilyen családra vágyik, mint amilyenek mi vagyunk.

Az énekesnő nagyon bizakodó a jövővel kapcsolatban. „Alapvetően pozitív beállítottságú ember vagyok, remélem, nemsokára tényleg újra színpadra állhatunk. Ha a jövőre gondolok, akkor azt szeretném, hogy egészségben élhessünk, sokáig dolgozhassunk még, sokat utazhassunk, és békességben unokázhassak majd, ha eljön az ideje. Ha ezek megvannak, akkor én már boldog vagyok. Évek óta teszünk azért, hogy egészségesen éljünk, lemondtunk a fehér cukorról, a fehér lisztről és a tejtermékekről. Ez egy jó út ahhoz, hogy sokáig megőrizhessük az egészségünket.”

Sztárszülőkről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top