nlc.hu
Sztárok

Vitray Tamás jogosítványa

Pénzbüntetést kapott, de a jogosítványát megtarthatta a balesetet okozó, 88 éves Vitray Tamás

Vitray Tamás a napokban kapta kézhez a végzést arról a balesetről, amit még februárban elkövetett.

A 88 éves Vitray Tamás még februárban okozott balesetet, és a napokban kapta kézhez a végzést. Pénzbüntetést kell fizetnie, és ugyan első körben a vezetéstől is eltiltották volna, ettől végül eltekintett a hatóság. A méltányosság érdekében Vitray levelet írt, és indokait elfogadták – írja a Blikk.

Vitray Tamás balesete

Fotó: Vörös Szilárd/smagpix

„Első körben a pénzbüntetés mellett negyedévre bevonták volna a jogosítványomat. Szerettem volna, ha ezt elengedik, mert nem vezetéstechnikai hiba történt, hanem figyelmetlenség. A vírusra való tekintettel azonban most nincsenek személyes meghallgatások, ezért egy kézzel írt indoklásban kellett megfogalmaznom, hogy kérem, a vezetéstől való eltiltástól tekintsenek el, mert egyedül élek, magamról gondoskodom, és a legfontosabb helyekre, ahová el kell jutnom, csak többszöri átszállással tudnék tömegközlekedni” – mondta Vitray Tamás, akinek autója totálkáros lett, így kölcsönkocsival jár.

Olvass még Vitray Tamás autóbalesetéről az nlc-n!

(Nyitókép: Vörös Szilárd/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top