nlc.hu
Sztárok
Véget ér a The Ellen DeGeneres show

18 év után véget ér a The Ellen DeGeneres show, a műsorvezető folyamatosan megalázta a kollégáit

Ellen DeGeneresre többen panaszkodtak, ahogy a műsor producereire is.

Ellen DeGeneres volt az első nyíltan leszbikus híresség Hollywoodban, két évtizeddel ezelőtt vállalta fel a másságát. Mindig is az elfogadást hirdette, ám az utóbbi időben szárnyra keltek a pletykák, miszerint folyamatosan megalázta a kollégáit, borzasztóan hangulatember, így sosem tudni, hogy éppen mire, hogyan fog reagálni. Ez természetesen elterjedt a felsőbb körökben is, több ismert ember visszautasította a felkérését, ráadásul a pandémia alatt nagyot csökkent a nézőszám is. Ez az eseménysorozat odáig vezetett, hogy 18 év után véget ér a The Ellen DeGeneres show

A stábtagok azonban nem csak a műsorvezetőre panaszkodtak, többen zaklatással vádolták a producereket is. Amikor kitört a járvány, hirtelen leállt a forgatás, a stábot azonban senki nem tájékoztatta a továbbiakról, így több száz ember munka nélkül maradt, ráadásul teljes bizonytalanság uralkodott a show körül. Közben vizsgálat indult az ügyben, többen toxikus munkakörülményekre panaszkodtak – Ellen DeGeneres egy videóüzenetben kért bocsánatot a stábtól, mondván, rendkívül rossz hónapokat tudhat maga mögött és megfeledkezett a körülötte dolgozó emberekről.

Később a The Hollywood Reporternek adott interjújában elmondta, hogy az utolsó évad előtt azt gondolta, ezt már nem akarja megcsinálni, de annyira szereti a show-t, hogy méltó módon szeretné befejezni. Egy évad tehát még várható, aztán végleg elkaszálják Amerika egyik legnépszerűbb talkshow-ját.

ellen degeneres

Ellen DeGeneres (Fotó: Getty Images)

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top