nlc.hu
Sztárok
Apa lett Viktorin Tamás

Apa lett Viktorin Tamás, a SlágerFM műsorvezetője

Apuka lett Viktorin Tamás: a rádiós elárulta, hogy kisfia, Andris, miként látta meg a napvilágot.

Madarat lehet fogatni Viktorin Tamással, akinek kisfia, Andris, május 5-én látta meg a napvilágot. A büszke apuka osztotta meg az örömhírt a külvilággal, elárulva gyermeke születésének körülményeit. Elmondása szerint kisfia világra jövetelekor ő sokkal idegesebb volt, mint a szülés előtt álló felesége, Dóra.

„Igyekeztem leplezni, hogy mennyire izgulok, hogy közben nyugtassam Dórit is, de azért azt hiszem, látszott rajtam, pláne, hogy úgy topogtam a folyosón körbe-körbe, hogy már nekem is feltűnt… – emlékezett vissza a rádiós műsorvezető, aki bár nem lehetett bent a szülőszobán, azonban amikor kisfiát először pillanthatta meg, elérzékenyült. – A feszült várakozás után, amikor először megláttam Andrist, valami egészen földöntúli érzés fogott el. Ez még most is előjön, és nem nagyon tudom szavakba önteni, amit érzek” – vallotta be a boldog apuka, aki hihetetlenül büszke feleségére.

viktorin tamás

Viktorin Tamás apa lett (Fotó: Facebook)

„Dóri felfoghatatlanul bírja a tempót, mosolyogva, mindezt úgy, hogy napok óta nem aludt egyben három óránál többet. Hihetetlenül büszke vagyok rá! Egész összeszokott csapatként működünk már otthon hármasban, a pelenkacsere és az öltöztetés már rutinszerűen megy. Úgy keverek tápszert, mintha a Coco Bongóban lennék pultos” – tette hozzá viccelődve Viktorin Tamás, aki elismeri, azért nem minden megy ilyen zökkenőmentesen.

„A fürdetés elég rettenetes… Olyan hőmérsékletet csinálunk a fürdőben, hogy szinte meggyullad a hajam. Mindemellé olyan páratartalom társul, hogy a pálmaház ehhez képest semmi! Andris viszont még így is fázik. Két óra kell a procedúra után, hogy az életfunkcióim visszaálljanak normálisra. Igaz, mindehhez az is hozzátartozik, hogy én ötször idegesebb lettem, mióta szülők lettünk. Dórit sokkal nyugodtabbnak látom, ő nyugtat folyamatosan, hogy ne izguljak semmin, minden rendben van Andrissal” – mondta a Sláger Napközben műsorvezetője.

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan felnőnek, már elrabolta a női szíveket... Az alábbi képen látható komoly úriember...

Közzétette: Viktorin Tamás - műsorvezető – 2021. május 12., szerda

„Hihetetlen, hogy milyen gyorsan felnőnek, már elrabolta a női szíveket… Az alábbi képen látható komoly úriember kereken egy hete az életünk része. Mérhetetlen hálával tartozunk a Honvéd kórház dolgozóinak, akik legalább annyit aggódtak az apa idegállapotán, (Jézusom, ez én vagyok, először írom ezt le…) mint az övén és az anyáén! A legfontosabb, hogy sokkal több, mint 3900 grammal és 52 cm-el lett jobb hely a világ. Szia, Andris!” – írta a fotóhoz a rádiós műsorvezető. 

Sztárok, akiknél bővült a család: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top