Sztárpárok, akik között akkora volt a kémia a vásznon, hogy díjat érdemelnének érte

B.Esz. | 2021. Május 13.
Vannak színészek, akik annyira hitelesen közvetítik a szerelem mámorító élményét, hogy nemcsak mi is szerelemre lobbanunk kicsit, de fogadni mernénk rá, hogy az életben is egy párt alkotnak. A most következő „sztárpárok” között akkora volt a kémia, hogy ha járna ezért díj, mi biztosan nekik adnánk.

Nehéz szavakkal leírni a kémiát két ember között, de ha látod, netán tapasztalod, azonnal tudod, mi az. Ennek a fajta izzásnak semmi köze sincs a kinézethez, létezhet két olyan ember között is, akik külsőre egyáltalán nem illenek össze, mint például Woody Allen és Diane Keaton vagy Adam Sandler és Drew Barrymore. Vannak azonban olyan filmbéli sztárpárok, akik annyira hitelesen közvetítik a szerelem és a vágy mámorító élményét, hogy szinte lemernénk fogadni, hogy az életben is egy párt alkotnak, pedig valójában legfeljebb csak barátság vagy egy jó munkakapcsolat szövődött köztük.

Ryan Gosling és Emma Stone rutinos páros

Ryan és Emma annyira élethűen alakították Jacob and Hannah szerepét az Őrült, dilis szerelemben, hogy azt hittük, valóban egymásba gabalyodtak. Ők már háromszor játszottak szerelmespárt, a Kaliforniai álom című musicalben és a Gengszterosztagban is, ám a valóságban sosem jöttek össze. Mint ahogy arról már korábban írtunk, amikor a 2011-es Őrült, dilis szerelem forgatása előtt bemutatták egymásnak Emma Stone-t és Ryan Goslingot, a színésznőnek meggyőződése volt, hogy filmbeli partnerének fogalma sincs, hogy ki is ő, pedig addigra Stone már túl volt néhány nagy sikerű mozin (Zombieland, Könnyű nőcske). Ennek köszönhetően a színésznő folyton piszkálta kollégáját a forgatáson, és ez a csipkelődős viszony kifejezetten jót tett a vásznon látható kapcsolatuknak is, például abban a jelenetben, amikor Gosling leveti a felsőjét, és a látványt Stone egy elképesztő beszólással jutalmazza.

Emma Stone és Ryan Gosling, Őrült, dilis szerelem (Fotó: AFP)

Sandra Bullock és Bill Pullman szerelme nagyon hihető

Bill és Sandra a karácsonykor kihagyhatatlan Aludj csak, én álmodom című filmben játszottak együtt, és annyira izzott közöttük a levegő, hogy sokan hihették azt, a valóságban is összejöttek. Az álmodozó, bájos Lucy karakterét eredetileg Meg Ryan, Demi Moore, sőt Julia Roberts is eljátszhatta volna, de mi utólag nagyon hálásak vagyunk, hogy Bullock kapta meg. Mintha ráöntötték volna a szerepet.

Sandra Bullock és Bill Pullman, Aludj csak, én álmodom (Fotó:AFP)

Adam Sandler és Drew Barrymore gyorsan egymásra hangolódtak

A két színész a Nászok ásza és Az 50 első randi után a Kavarásban is együtt játszott, mégis talán Robbie és Julia szerepében volt a leghihetőbb a köztük lévő vonzalom. A Nászok ászában Drew ártatlansága és ügyessége a komikus időzítések iránt, Adam félénk komolysága tagadhatatlanul szerethetővé tette őket együtt. Szerintünk egyébként Az 50 első randiban is imádni valók voltak, még ha a történet nem is volt annyira hihető. Pedig megtörtént események alapján készült: tényleg létezik egy bizonyos Michelle Philpots, aki egy motorbaleset és több autóbaleset következtében olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy a rövid távú memóriája teljesen tönkrement. Ezért férjének minden ébredéskor meg kell mutatnia az esküvői albumukat, hogy a nő elhiggye, házasok.

Adam Sandler és Drew Barrymore (Fotó: AFP)

Antonio Banderas és Catherine Zeta-Jones jók együtt

Banderas hollywoodi karrierjét a latin szerető kategóriában kezdte, ami eleinte nagy áldás volt az akkor angolul még nem beszélő színésznek, csakhogy később sem igen tudott kitörni ebből a szerepből. A Desperadóban és a Zorro első és második részében is csodálatos partnernőket válogattak mellé. Salma Hayekkel később még kétszer dolgoztak együtt, és máig nagyon jó barátok (pedig a vásznon köztük is izzott a levegő), Catherine Zeta-Jones pedig gyakorlatilag a nagy szerelmet köszönheti Banderasnak, hiszen ő hozta össze férjével, Michael Douglasszel. Bár gyakorlatilag minden filmforgatáson hírbe hozták a partnernőjével, ettől még csak egy alkalommal volt igaz a munkarománc.

Antonio Banderas és Catherine Zeta-Jones a Zorróban (Fotó: AFP)

Tom Hanks és Meg Ryan szerelme nem a szenvedélyről szólt

Túlfűtött szexualitás nemigen volt köztük, mint az előző sztárpáros esetében, Tom és Meg mégis hitelesen játszották el az egymást kerülgető Sam and Annie szerepét a Szerelem hálójában című filmben, és legalább ennyire valósághűen utálták, végül imádták egymást később a Szerelem hullámhosszán-ban. A párost az életben szoros barátság köti össze: Tom Hanks volt Meg Ryan legfőbb támasza, amikor elvált Dennis Quaidtől.

Tom Hanks és Meg Ryan, Szerelem hullámhosszán (Fotó: AFP)

Heath Ledger és Jake Gyllenhaal barátok voltak

Jake és a tragikus sorsú színész, Heath közötti barátság a sikerfilm után is szoros maradt, persze nem annyira, mint a Túl a barátságon című moziban. A két fiatal cowboy között szövődő szerelem a Brokeback-hegyen, a köztük fel-fellobbanó heves érzelmek annyira hitelesre sikeredtek, hogy nem véletlenül jutalmazták a filmet végül Oscar-díjjal.

Heath Ledger és Jake Gyllenhaal, Túl a barátságon (Fotó: AFP)

Brad Pitt és Claire Forlani jól hozták a szerelmeseket

Már-már tapintható volt Joe Black és a gazdag médiamágnás lánya, Susan Parrish között a szexuális feszültség a Ha eljön Joe Black című filmben. Bár nehezen hittük el, hogy a halál olyan, mint Brad Pitt (bár milyen jó is lenne!), a fiatalok között fellángoló érzelmek nagyon átjöttek a mozivásznon keresztül, főleg abban az ominózus szexjelenetben, ahol a halál elveszíti szüzességét.

Brad Pitt és Claire Forlani, Ha eljön Joe Black (Fotó: AFP)

Kate Winslet és Leonardo DiCaprio tényleg csak barátok

Tetszik vagy sem, a modern filmkémia zenitje minden bizonnyal Kate és Leonardo kapcsolata a Titanicban. DiCaprio már ezt megelőzően is játszott gyönyörű színésznőkkel, mégis Winslettel sikerült a legforróbbra az alakítás. Nem is igazán vagyunk meggyőződve róla, hogy kettejük között nem szövődött szerelem a valóságban is. A két színész egyébként nagyszerű barát lett az életben, Winslet ugyanis inkább az idősebb férfiakra, DiCaprio pedig a modellekre bukik. Ennek ellenére több mint húsz éve nem tudnak szabadulni attól, hogy időről időre összeboronálják őket a rajongók, és minden közös képük és ölelésük egy újabb remény arra, hogy egyszer lesz még valami igazi szerelem köztük. Csak olaj a tűzre minden közös filmjük.

Kate Winslet és Leonardo DiCaprio, Titanic (Fotó: AFP)

Ethan Hawke és Julie Delpy

A Mielőtt trilógia párosa több mint húsz évig dolgozott együtt a filmeken, még a párbeszédeket is a rendezővel közösen írták. Az első részben Jesse és Celine idegenek, akik egy vonaton találkoznak, és egy felejthetetlen napot és éjszakát töltenek el együtt Bécsben, majd elválnak útjaik. Kilenc évvel később, a harmincas éveikben újra találkoznak, majd a trilógia záró részében kiderül, végül egymás mellett horgonyoztak le, bár házasságuk tele van kihívással. Egyik sem egy átlagos szerelmes film, a párbeszédek pedig annyira természetesen hatnak, hogy tényleg elhisszük, hogy útjaik a valóságban is összefonódtak.

Ethan Hawke és Julie Delpy, Mielőtt felkel a nap (Fotó: AFP)

(via)

Amikor a valóságban is összejön

Exit mobile version