Műtéten esett át Zámbó Jimmy 95 éves édesanyja, vérátömlesztésre is szüksége volt, írja a Blikk. Anna néni még kórházban van, a lapnak Jimmy testvére, Tihamér nyilatkozott az állapotáról. „Megkapta a csípőprotézist, ami egy nagy műtét volt, ráadásul másodszor, de szerencsére már jobban van, ez viszont a vérátömlesztésnek köszönhető, ami pár napja volt” – Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni először két évvel ezelőtt szenvedett balesetet, ami után rögtön kórházba került és csavarokkal rögzíteni tudták a csontját. Idén május 11-én ismét súlyos balesetet szenvedett, de ezúttal nem vették észre, hogy törést szenvedett, így elkerülhetetlen volt a két és fél órás műtét. „Sajnos, az operáció után romlott a vérképe, ezért muszáj volt neki vért adni. A pacemakere és a szíve miatt vérhígítót szed, amivel a műtét miatt le kellett állni. Izgultunk és aggódtunk érte, de a dokik arra számítottak, hogy a vérátömlesztés segít és úgy tűnik, így is lett. Ha minden jól megy, talán jövő héten hazaengedik. Marietta addig is jár be hozzá ebédelni, én meg folyton hívom telefonon” – folytatta Tihamér.
A lapnak Jimmy fia, Krisztián is nyilatkozott: „Most beszéltem vele, nem panaszkodik, pedig egy hatalmas seb van szegénykém oldalán. De hihetetlen ez a nőszemély, 95 éves és mindent legyűr, büszke vagyok rá. Éppen vizitre mentek hozzá, úgyhogy elmondtuk egymásnak 20-szor, hogy szeretlek, aztán le is tette. Az egész család frontérzékeny, mindenki rosszul viseli ezt a változékony időt, a mama meg végképpen. Most is fájdogál neki, ha jön az eső meg a hidegfront” – zárta mondandóját.