nlc.hu
Sztárok

Feleségül vette szerelmét Csepregi Éva fia

Feleségül vette szerelmét Csepregi Éva fia – az énekesnő csinos örömanya volt

Csepregi Éva fia büszkén jelentette be, hogy elvette feleségül élete szerelmét.

Csepregi Éva és a fia nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, az énekesnő Dávid párjáért is odavan, többször mesélt már róla. A fiatalok pár hónapja már jegyben jártak, múlt héten pedig az esküvőre is sor került: szűk körben, Szentendrén mondták ki a boldogító igent, amit természetesen dokumentáltak is.

Korábban a Life TV Ébredj velünk! című műsorában beszélt az énekesnő a fiáról, elárulta, mindent maguk szerveztek, a családot minden döntésükről csak később tájékoztatták. Csepregi Éva azt is elárulta, hogy már nagyon szeretne unokázni, de nem helyez nyomást a fiára. 

„Nagyon várom, hogy két ilyen szép embernek milyen helyes, aranyos, tehetséges gyereke lesz. Nagyon szeretném, de csak nagyjából beszélgetünk róla, mert egy gyerek akkor születik, amikor az a gyerek meg akar születni. A sorsra bízom, mikor kapom meg ezt az ajándékot” – mondta.

csepregi éva családja

Csepregi Éva a fiával és a menyével (Fotó: Smagpictures)

Sztárok, akik összekötötték az életüket: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top