nlc.hu
Sztárok
Radics Gigi megjelenésea tegnapi gálán

Radics Gigi elképesztő ruhában állt színpadra

Nagyon készült a fellépésre Radics Gigi, aki az alkalomhoz megfelelő, drámai hatású ruhában lépett színpadra.

Tegnap került adásba a TV2 Neked énekelek című adománygyűjtő műsora, ahol Stohl András és Várkonyi Andrea volt a műsorvezető és sztárok segítségével 101 824 210 forint érkezett a koronavírus miatt árván, vagy félárván maradt gyermekek számára. Mialatt gyűlt a pénz, többek között Radics Gigi is színpadra lépett, és az énekesnő ruhája mellett nem lehetett elmenni, se átvitt értelemben, se szó szerint – ahogy a műsorvezető fogalmazott.

„Élvezem, hogy végre fel lehetett szépen öltözni” – mondta az énekesnő, akinek Kiss Márk tervezte az anyagban gazdag fellépő ruháját. 

Radics Gigi Ruhája elképesztő volt

Radics Gigi ruhája a TV2 adománygyűjtő műsorában (Fotó: Sajtószoba)

Radics Gigi október elején hozta világra kislányát, Bella Szófiát, azóta láthattuk már a Dalban, de mint mondta, igazából egy éve nem állt színpadon, és nagyon hiányzik már neki a közönség és a fellépések. A járvány miatt korábban kezdte meg a szülési szabadságát is, így most már reméli, hogy hamarosan újra koncertezhet. 

Radics Gigi ruhája kapott hideget-meleget

Radics Gigi ruhája kapott hideget-meleget (Fotó: sajtószoba)

Az énekesnő rajongói örültek a rövid előadásnak is, de többen megjegyezték, hogy ez a ruha nem volt telitalálat. Éppen a fentebb említett Dal 2021 egyik ruhájához hasonlították, ami szintén megosztó volt. Bár Gigi ízlését többnyire dicsérni szokták, ezúttal a megjelenése nem aratott osztatlan sikert. 

Radics Gigi egyik fellépőruhája a Dal 2021-ben

Radics Gigi egyik fellépőruhája a Dal 2021-ben (Fotó: MTVA)

Neked énekelekről írtuk: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top