nlc.hu
Sztárok

Zámbó Jimmy édesanyja a kórházban lett rosszul

Szélütést kapott a kórházi liftben Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni

Nemrégiben derült ki, hogy Zámbó Jimmy édesanyját, Anna nénit megműtötték. Az asszony éppen indult haza, amikor sztrókot kapott a kórházi liftben.

Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni néhány héttel ezelőtt balesetet szenvedett, combnyaktöréssel szállították kórházba, ahol azonnal meg is operálták, és tegnap úgy tűnt, végre hazamehet és otthon gyógyulhat tovább. Anna nénit jelenleg is kórházban ápolják, legyengült, de nem adta fel a harcot. A 2001-ben tragikus körülmények között elhunyt énekes családja abban bízik, hamarosan hazavihetik a szeretett mamát, ahol gyermekei és unokái körében gyógyulhat tovább.

„Sajnos, sztrókot kapott, amikor mentünk volna haza a kórházból. Már a liftben voltunk, amikor hirtelen rosszul lett, így visszavitték megvizsgálni, és az MRI meg a CT kimutatta, hogy enyhe sztrókon esett át. Most gyenge, de bízunk benne, hogy napról napra jobban lesz, a jövő héten pedig talán már itthon lesz velünk” – mondta a Blikknek Árpy, akitől azt is megtudták, mindenkit megvisel a családból Anna néni állapota, szüntelenül aggódnak és imádkoznak érte.

Zámbó Árpy szüntelenül aggódik az édesanyja miatt

Zámbó Árpy szüntelenül aggódik az édesanyja miatt (Fotó: smagpictures)

A Zámbó családról korábban írtuk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top