nlc.hu
Sztárok

Defibrillátort ültetnek Eriksen szívébe

Fejlemények Christian Eriksen állapotával kapcsolatban: defibrillátort ültetnek a játékos szívébe

Christian Eriksen szívének segítségre van szüksége.

Christian Eriksen lassan egy hete kórházban van, miután múlt szombaton, a Dánia-Finnország meccs 43. percében összeesett és újra kellett éleszteni. Számos vizsgálatot elvégeztek rajta, az orvosok pedig arra jutottak, hogy defibrillátort kell ültetni a szívébe. Az ICD nevű eszközre az esetleges szívritmuszavarok okán bekövetkező szívrohamok miatt van szükség.

„Christian elfogadta az eljárást, a tervet pedig a dán, valamint a nemzetközi orvosok is támogatják, akik egyöntetűen ezt az eljárást javasolták. Arra kérünk mindenkit, hogy ebben az időszakban ne zavarják Christiant és a családját” – olvasható a dán szövetség közleményében.

Dánia ma Belgium ellen lép pályára: a játékosok közös erővel úgy döntöttek, hogy a 10. percben egy percre leáll a mérkőzés, ezzel tisztelegnek Christian Eriksen előtt. 

Még több Foci EB:

christian eriksen

Christian Eriksen (Fotó: Gettyimages)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top