nlc.hu
Sztárok

 Ottónak kellett távoznia a Mestercukrász konyhájából

Ottónak kellett távoznia a Mestercukrász konyhájából

A 180 perces feladat végén a zsűrinek ismét döntenie kellett arról, hogy ki az, akinek véglegesen el kell hagynia a Mestercukrász konyháját.

A Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök második adása drámai bejelentéssel indult: Nóri egészségügyi okok miatt nem tudta folytatni a megmérettetést, helyét a pultban egy új versenyző, Rebeka foglalta el. A játékosokra az első – diktálós – feladatban egy lúdlábtorta elkészítése várt, tányérdesszert formájában.

Azt azért a versenyzők is sejtették, hogy Joci séf utasításait nem lesz egyszerű követni, arra azonban egyikőjük sem számított, hogy a cukrászmester milyen pokoli tempóban kezd majd az elemek diktálásába. A 120 perces feladat rendesen megdolgoztatta a játékosokat, a kihívást a zsűri szerint az újonc Rebeka teljesítette a legügyesebben. Jutalma rendesen ledöbbentette játékostársait: a lánynak a játék erre a napra véget is ért, nem kellett részt vennie a második feladatban, automatikusan továbbjutott a következő napra. Emellett egy dupla hátráltatással is nehezíthette két versenytársa életét a második fordulóban, ahol a játékosoknak öt különböző textúrában kellett felhasználniuk csokifajtákat, ráadásul úgy, hogy a végeredmény egy izgalmas torta legyen.

Rebeka Dodit és Ádámot választotta, így a sütés egy pontján a fiúnak 10 percre Dodi pultjában kellett dolgoznia, miközben társa szóbeli utasításokkal próbálta segíteni a megszeppent Ádámot. A 180 perces feladat végén a zsűrinek ismét döntenie kellett arról, hogy ki az, akinek véglegesen el kell hagynia a Mestercukrász konyháját. Ottó furcsa kinézetű desszertje nem ütötte meg a séfek által támasztott magas színvonalat, így a második adásnapon a hóbortos fodrásznak kellett távoznia a versenyből. Újabb versenyző távozott a Mestercukrászból!
 A séfek döntése alapján az egyik versenyzőnek el kellett hagynia a Mestercukrász konyháját, mégpedig Ottónak.

 https://rtl.hu/rtlklub/mestercukrasz/ujabb-versenyzo-tavozott-a-mestercukraszbol  
 (edited

(RTL Klub)

Fotó: RTL Klub

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top