Megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor harmadik gyermeke – Itt az első fotó Kucsera Belláról!

F.C. | 2021. Július 02.
Nehéz műtéten van túl Tápai Szabina, aki több gyereket már nem szeretne vállalni. A kisbaba nevén hosszasan tépelődött a házaspár, végül a legidősebb gyermekük választotta ki.

Június 24-én tíz óra húsz perckor 3600 grammal, 56 centiméterrel megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor harmadik gyermeke, Bella. Az immár háromgyerekes anyuka elárulta a BEST magazinnak, mind közül most volt a legnehezebb dolga a szülőszobában: mivel az első két gyermeke császármetszéssel született, így a kis Bellát is császárral kellett világra hoznia.

Tápai Szabina megmutatta a kis Bellát (Forrás: BEST magazin)

„Bella külsőre Beni és Milla keveréke. Az arca kislányos vonásai a nővérére hasonlítanak, de míg Milla világos bőrű és szőkés hajú volt már a születésekor is, addig Bella abszolút más karakterű. Ahogy Beni, úgy ő is egy kicsit sötétebb hajú, kreolos bőrű” – árulta el Tápai Szabina, aki nagyon megszenvedte a műtétet.

„Jelen pillanatban úgy érzem, több gyereket nem vállalunk. Ez a szülés volt fizikailag a legkeményebb és a legnehezebb, két kihordott baba után már máshogy zajlik egy császármetszés, mint az elsőnél. A műtét másnapján még gyengélkedtem, és a felépülés is lassabb, több időt vesz igénybe. (…) Lassan gyógyulok, de gyógyulok. Elég nehezen mozgok” – vallotta be a 35 éves, háromgyermekes anyuka, aki azt is elmesélte, hogy a Bella nevet a legidősebb gyermeke, a 7 éves Beni választotta.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Kiemelt kép: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu 

Még több sztárbaba az nlc-n:

Exit mobile version