nlc.hu
Sztárok
Évek óta kerülgette már egymást Megyeri Csilla és Molnár Zsolt

Megyeri Csilla és Molnár Zsolt: „Egy hét után össze is költöztünk és azóta is együtt vagyunk”

A műsorvezető és párja hosszasan kerülgették egymást, mígnem eljött a pillanat, amikor mindketten szinglik lettek és utat engedtek a szerelmüknek.

Régóta ismerte már egymást Megyeri Csilla és Molnár Zsolt mielőtt egy pár lettek volna. A bohókás szerelmesek tekintete azonnal megakadt egymáson, azonban nem nyitottak egymás felé, mert akkor még mással voltak kapcsolatban.

„A fodrászomnál voltam, amikor először megpillantottam Zsoltit. Épp elment mögöttem és láttam a tükörben. Meg is jegyeztem a fodrásznak, hogy micsoda jó pasi. Ki ő? Aztán el is engedtem a dolgot, mivel egyből mondta, hogy a szalon tulajdonosának párja” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Megyeri Csilla, aki végül egy társaságban kötött ki Zsolttal. „Telt-múlt az idő, végül egy baráti társaságban kötöttünk ki. Találkoztunk születésnapokon, baráti összejöveteleken. Közben volt rá példa, hogy Zsolti szingli volt, hiszen az akkori barátnője – aki szintén Csilla volt – kétszer is kitette, de az nem tartott sokáig, így fel se merült, hogy több is lehet köztünk.”

Megyeri Csilla és Molnár Zsolt már évek óta szemezett egymással

Megyeri Csilla műsorvezető és párja, Molnár Zsolt (Fotó: smagpictures.com)

„Szakítottam az akkori párommal, akit Zsolti szintén ismert. Utána kerültünk egymáshoz közelebb és lett belőle szerelem. Nem sokat vártunk azzal, hogy komolyra forduljon a dolog, hiszen kb. egy hét után össze is költöztünk és azóta is együtt vagyunk” – mondta a Sláger Reggelben Megyeri Csilla.

További friss híreink:

  • Merkely Béla szerint a negyedik hullám miatt nem lesznek korlátozások
  • Emmy-díj jelölések: tarolt az HBO, magyar jelölt a listán
  • Eltűnt egy férfi a Dunában, a hajók közé szorulva találtak rá a vízirendőrök

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top