nlc.hu
Sztárok

Zoli gazda választottjai féltékenykednek

Házasodna a gazda: Zoli gazda két választottja csúnyán kibeszélte a többi lányt

Bemutatkoztak Zoli gazda és Viki gazdasszony jelöltjei, már az első napon felütötte a fejét a féltékenység.

A Házasodna a gazda idei évadának első részében Zoli gazda és Viki gazdasszony mutatkoztak be, illetve a jelöltjeiket is megismerhettük. Rekordszámú jelentkezés érkezett, nagyon sok embert választottak ki a gazdák. Viki jelöltjei már most próbálják lekörözni a többieket, mindenki a gazdasszony kedvében akar járni. Eközben Zolinál már féltékenykednek a lányok, kibeszélik egymást.

Eszter és Mónika hamar egy hullámhosszra kerültek, egyből ki is beszéltek mindenkit. Nem tetszett nekik a többiek viselkedése, szerintük sokat feltűnési viszketegségben szenvednek.

,,Én nem szeretem a megjátszott embereket magam körül. Én is magamat adom, és nem az, hogy ideges az ember, de nem szeretem ezt az egészet így”

– mondta a 39 éves Eszter, majd Mónika rákontrázott.

,,Van a Kata, meg a nem tudom ki, a Jumurdzsák, nem tudom a nevét. Annyira idegesítőek. Nem az idegesít, hogy nem tudtam beszélni a Zolival három mondatot, hanem, hogy voltak ott a társaságban a lányok és valamilyen szinten mindenki próbálta hagyni a másikat szóhoz jutni, de ők ketten végig daráltak, mintha muszáj lett volna” – fakadt ki a 25 éves Mónika. 

Még több sztárhír: 

házasodna a gazda eszter mónika

Házasodna a gazda balhé (Fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése