Baleset érte Kárász Róbertet múlt pénteken, az ATV műsorvezetője egy parasztház padlásterére próbált feljutni, amikor négy méterről a földre zuhant. A Bors beszámolója szerint Kárászt a siófoki kórházban vizsgálták meg, ahol kiderült, egyetlen csontja sem törött el, ám bal karját rögzíteni kellett.

Kárász Róbertnek komoly fájdalmai vannak (Fotó: Smagpix, Birton Szabolcs)
Kárász most azt mondja, kínzó fájdalmai vannak, ám „hősiesen és férfihoz illő módon küzd vele”. Azt is elmondta, hogy hisz benne, hogy az angyalok vigyáztak rá és a Jóisten is vele volt. A tévésnek erős gyógyszereket írtak fel.