
A 35 éves Tápai Szabina 9 évesen kezdett el kézilabdázni.
2001-ben Kiskunhalasra került, majd 2002-től 2008-ig Székesfehérváron játszott, később pedig kézizett Vácon és a Vasasban is, de 2015-ben visszatért Székesfehérvárra. A magyar válogatottban ifjúsági EB-n bronzérmes, a főiskolás VB-n pedig ezüstérmes Szabina végül 2016-ban jelentette be, hogy visszavonul. Mint utólag kiderült, nem jött ki edzőjével, ezért döntött úgy, hogy elhagyja a pályát. Szabina mindig is több lábon állt, a sport mellett a Kodolányi János Főiskolán tanult tovább kommunikáció és művelődésszervező szakon.

Kucsera Gábor és Tápai Szabina 5 évvel ezelőtt (Fotó: Réti Borbála/smagpix) és a házaspár napjainkban (Fotó: Nagy Zoltán/smagpix)
„A házasságunk igazi hullámvasút”
Tápai Szabina sosem tagadta, hogy Kucsera Gáborral való kapcsolata és házassága mennyire küzdelmes. A háromgyerekes anyuka igazi hullámvasútnak nevezte egy korábbi bejegyzésében.
„2013.06.28. – ez az esküvőnk dátuma. Hihetetlen, hogy repül az idő, bár ezt a legjobban a gyermekeinken látjuk. Túl a kritikus 3-5-7. éven. Küzdelmes kapcsolat és házasság a miénk, egyszer fent, egyszer lent, mint egy igazi hullámvasút! Ezt sosem titkoltuk. Én nem is hiszek abban, hogy mindig minden tökéletes. De így jó, 2 sportolónak, legalább van miért küzdeni… Boldog Évfordulót” – írja a közösségi oldalán Szabina, aki nemcsak a házasságával kapcsolatban, de bármilyen kérdésben őszintén válaszol követőinek.

Szabina a Nagy duettben egy teljesen új oldalát mutatta meg még 2018-ban (Fotó: TV2 Sajtószoba)
Bence fiuk 2013 októberében, Milla lányuk 2018 novemberében jött világra, harmadik gyermekük pedig 2021. június 24-én született meg, és a Bella nevet kapta.
Televíziós műsorokban is megmutatta magát
Szabina 2018-ban a Nagy duett hatodik évadában szerepelt, ahol profi partnere Takács Nikolas volt, és közösen nemcsak a zsűri, hanem a nézők tetszését is elnyerték, egészen a fináléig menetelve. A második helyen végző páros egyik produkciója a Macskák musical betétdala, az Elvisz Trén volt. 2019-ben a Fuss család, fuss! című műsorban Szabina az egyik család edzője volt.

Szabina a Fuss család, fuss! műsorban (Fotó: TV2 Sajtószoba)
2020-ban, a TV2 a saját fejlesztésű sztáros-főzős-reality elemekkel kevert műsorában, a Love Bistróban is láthattuk a Kucsera-Tápai párost, ahol nem kímélték egymást a közös főzések alkalmával sem.
Bomba anyuka
Tápai Szabina annyira szerencsés alkat, hogy előző szülései után is hamar bomba formába került, amit az élsporttal és a genetikával magyaráz. Mint mondja, számára ez egyáltalán nem fontos, jelenleg gyermekeire és családja boldogságára koncentrál.
„Sosem volt gondom azzal, hogy mikor hogyan alakul a testem. Visszanyeri-e az eredeti formáját? De nagyon szerencsés vagyok, eddig mindegyik terhességem után erőfeszítések nélkül mentek le a pluszkilók. Szerintem nem ez a természetes. Én hiszek abban, hogy ez nálam a több évnyi élsport és genetika is. De most sem ez számít, csak hogy 3 gyönyörűség anyukája lehetek” – mesélte korábban a Best magazinnak a volt kézilabdázó.
Sztárok, akik nekünk meséltek:
- Prokopp Dóra: „Sokszor megkaptam, hogy könnyű nekem, és ettől rendre a falra másztam”
- Sváby András: „Teljesen más idősebb fejjel apának lenni, mint huszonévesen”
- Balázs Klári: „Védelmi rendszert építettünk a csalók ellen, akik a férjem gyerekének állítják be magukat”
(Nyitókép: TV2/Sajtószoba)