Fucsovics Mártónról néhány hete nem csak azért lehetett olvasni, mert rekordot felállítva ő lett a legsikeresebb magyar teniszező, aki kijutott Wimbledonba a negyeddöntőbe. Barátnőjét, Böszörményi Anettet is megismerhette az egész világ, amikor Boris Becker az egyik mérkőzés alatt megdicsérte. Ebből aztán hatalmas botrány lett, de a teniszező barátnője kiállt Becker mellett.
A nyíregyházi születésű sportoló első pályára lépése óta dönti meg a magyar rekordokat, és sikeresen szerepel a világ legrangosabb tornáin. De a mostani sikerekhez rengeteg kitartásra volt szüksége. Húszas éveiben még a visszavonulást is fontolgatta, amiről Erőss Béla beszélte le. Erőss 7 évig edzette Fucsovicsot, és így emlékezett vissza az akkor igencsak rögösnek tűnő útra:
„Miután Marcinak húszévesen becsúszott egy-két fájó veresége, elkedvetlenedett, de szerencsére hallgatott rám, és folytatta a teniszezést. Mivel a fővárosban nem találtunk a továbbfejlődésére alkalmas klubot, 2007-től a stuttgarti teniszakadémiára került, nemrég viszont igazán megnyugtató egyesületre talált az MTK-ban” – mondta még 2019-ben Erőss.
Fucsovics eddig kétszeres junior Grand Slam-bajnok, 2010-ben junior világelső lett, 8 alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, és csapatban aranyérmes lett az Európa-bajnokságon. 2010-ben, 18 évesen megkapta a Junior Prima díjat is.
Idei sportteljesítménye is kiemelkedő, ugyanis a Wimbledoni szereplésével történelmet írt. Korábban egy magyarnak sikerült az elődöntőbe jutnia: Asbóth József 1948-ban ütötte a labdát a legjobb négyig. Most 2021-ben ez a rekord megdőlt, és Fucsovics lett minden idők legeredményesebb magyar teniszezője Wimbledon történetében.
Az első magyar, aki nyert Wimbledonban
Wimbledon azonban nem új terep a számára. 2010-ben, alig 18 évesen lépett először pályára juniorként, amikor párosban a negyeddöntőig jutott. De nemcsak párosban, hanem egyéniben is indult, ami megalapozta a hírnevét az egész világon. A verseny tizenharmadik kiemeltjeként szettveszteség nélkül nyerte meg a tornát, és legyőzte az ausztrál Benjamin Mitchell ellen. Ez azért is volt hatalmas eredmény, mert a junior fiúk között először nyert magyar teniszező Wimbledonban.
Ezzel már kamaszként beírta magát a sporttörténetbe, de itt nem állt meg: világelső lett a juniorok között, szintén első magyarként. Azóta 11 év telt el, és a sportoló alaposan megváltozott az első igazán nagy sikere óta.
18 évesen világhírű teniszező lett (Fotó: smagpictures)
11 évvel ezelőtt Wimbledonban (Fotó: smagpictures)
2021-ben újabb magyar rekordot állított fel Wimbledonban (Fotó: AFP)
Fucsovics Novak Djokovic ellen esett ki (Fotó: AFP)
Tudj meg többet kedvenc sztárjaidról!
- Így nézett ki Vajna Timi szépségversenyzőként!
- Ennyit változott Sarka Kata az évek alatt
- A 44 éves Oroszlán Szonja bomba formában van!