nlc.hu
Sztárok

Házasodna a gazda: Jázminnak nem jött be az őrségváltás

Házasodna a gazda Athénban: Jázmin szerint unalmas volt az őrségváltás, pedig nagy durranásra számított

Jázmin és Zoli gazda Athénban próbálják elmélyíteni a kapcsolatukat.

A héten már eldőlt, hogy kit választ Gergő, Pista és Zoli gazda, valamint Viki gazdasszony. El is mentek az álomrandikra: Gergő Thasos szigetére vitte Bogit, Zoli és Jázmin Athénba mentek, Viki és Johnny Costa Bravát választották, míg Pista és Terézia itthon kirándulnak. Zolinak és Jázminnak meggyűlt a baja a tájékozódással, nem igazán tudták, hogy merre van az előre, de végül odaértek a szállásra. A tegnapi adásban pedig láthattuk, ahogy bejárják a görög főváros szebb pontjait, ám volt olyan, amiben csalódott a lány.

Az őrségváltás nem annyira tetszett neki, sokkal nagyobb show-t várt elmondása szerint, ez meg inkább unalmas volt számára. Ezt később Zoli is megerősítette, aztán magát fényezte, hogy nélküle még jobban unatkozott volna Jázmin. Ez egyébként nem az első ilyen eset, hiszen a lány az athéni út előtt közölte, hogy még nem repült, de nagyon várja a felszállást. Miután landoltak, úgy nyilatkozott, hogy nagy durranást várt, de szerinte inkább unalmas volt.

Azért akadt, ami tetszett neki: 

jázmin akropolisz

Jázmin Athénban (Fotó: RTL)

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top