Ha nem halasztják el sokadjára is, akkor szeptember végén várható a Nincs idő meghalni című James Bond-film világpremierje, és a film kapcsán a főszerepet játszó Daniel Craig elkezdte adni az ilyenkor kötelező interjúkat. A Candis magazin kérdéseire meglehetősen izgalmas válaszokat fogalmazott meg, amiből kiderül, hogy a pénzét nem szeretné a következő generációra hagyni. A színésznek két lánya van, az egyik Rachel Weisztől, a másik pedig az előző házasságából – írja a brit Mirror.
Nem létezik egy olyan mondás, hogy ha gazdag emberként halsz meg, akkor elbuktál?
– kérdezte Daniel az interjúban, amiben az amerikai iparmágnás, Andrew Carnegie példáját hozta fel, aki mai összegben nagyjából tizenegy milliárd dollárnyit jótékonykodott el a halála előtt, és Craig biztos benne, hogy nem ez volt az össze pénze.
Nem szeretnék hatalmas összegeket hagyni a következő generációra. Az örökösödés meglehetősen ízléstelen dolog
– magyarázta Craig, akinek az a filozófiája, hogy az embernek vagy még el kell költenie a vagyonát az élete során, vagy el kell azt jótékonykodnia a halála előtt. Az biztos, hogy neki nagy vagyona van/lesz, ugyanis a 007-es filmek mellett a Tőrbe ejtve-franchise-zal is óriásit kaszál. A színész abba is beavatta az újságírót, hogy a jövőben nem szeretne több érzelemmentes figurát alakítani, ugyanis saját magát nagyon érzelmes fickónak tartja, aki akár még egy reklámon is képes elsírni magát.