30 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki Gáspár Győzőre, mert szabálytalanul parkolt. Most az énekes jogorvoslatot akar az ügyben – annak ellenére, hogy azt elismeri a szabálytalanságot, ugyanakkor a bánásmódot képtelen elfogadni.
„Fel vagyok háborodva! Komolyan itt tartunk 2021-ben, hogy azt kiáltják ránk a közterületesek az utcán, hogy cigányok vagyunk? Azok vagyunk, mindenki tudja, és akkor mi van? Az elmúlt 21 évben engem ilyen faji megkülönböztetés még nem ért. Az pedig vérlázító, hogy 30 ezret fizettetnek velünk, azzal a felkiáltással, hogy mert benne vagyunk a tévében, telik rá” – mondta a Blikknek Gáspár Győző, aki egy fővárosi csárda előtt parkolt szabálytalanul.
Azzal érvel, hogy csak pár percre állt meg, egy tortát adott át, amikor a közterületesek lecsaptak rájuk. Szerinte egy másik autó is ott állt, de csak nekik szóltak. „Életveszélyes volt az egész és megalázó. A vendégek mind hallották, hogyan beszélnek velünk, Beát is szinte kirángatták a kocsiból” – idézi fel a történeteket Győző, aki panasszal élt a közterület-felügyelet felé, de még nem kapott választ.
Fotó: Instagram