nlc.hu
Sztárok
Összeházasodott Rékasi Károly és Pikali Gerda

Összeházasodott Rékasi Károly és Pikali Gerda

A színész három éve kérte meg szerelme kezét, és nemrég egybe is keltek.

A budai várnál kelt egybe a két színész, rengeteg kellemes emlék fűzi őket ugyanis ehhez a helyszínhez, kapcsolatuk eleje óta sokat jártak ide, ez az ő Párizsuk, ahogyan fogalmaztak, írja a Blikk. Rékasi Károly 2018-ban, egy olaszországi nyaralás során kérte meg szerelme kezét, aki igent is mondott. 

Pikali Gerda és Rékasi Károly kilenc éve találkozott a József Attila Színházban a Kerényi Imre rendezte Feketeszárnyú cseresznye forgatásán. „Most visszagondolva a darabara, érdekes, hogy abban is egy mély szerelem alakult ki két ember között: olyan vágyakozó fajta és gyönyörű, mint amilyen a miénk lett” – mondta Rékasi a hot! magazinnak adott interjúban. Ugyan 16 év korkülönbség van köztük, elmondásuk szerint ez nem zavarja őket, hiszen a kapcsolat értéke nem a korkülönbségen múlik.

Az együtt töltött évek során sok mindenen keresztülmentek, már a harmadik évfordulójukat ünnepelték, amikor a színész komoly balesetet szenvedett. „Gerda olyan terhet vett a vállára, amely szinte elbírhatatlan. Ott volt velem mindennap a kórházban, ahogy az édesanyám és a húgom, Erika is. Az orvosok Gerdának mondták el mindig a pillanatnyi állapotomat. Soha nem szépítették a helyzetet.”

Nemrég pedig szinte egyszerre veszítették el fő bevételi forrásukat, mivel a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozat is elbúcsúzott a nézőktől. Állításuk szerint ugyan ez sem anyagilag, sem érzelmileg nem érintette jól őket, de tele vannak tervekkel. „Amikor hazaérkezünk a Duna-parti házunkba, majd leülünk a teraszon, azt érezzük, hogy minden rendben lesz, hiszen most már mindig itt leszünk egymásnak.”

Pikali Gerda és Rékasi Károly

Fotó: Smagpictures.com / Szabolcs Birton

Még több sztáresküvő:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top