„Nagyon jó móka volt újra Batmant játszani” – interjú Michael Keatonnel

A Zoom-interjú előtt A védenc amerikai sajtósa erős figyelmeztetésben részesít. Elmondja, hogy Mr. Keaton nehezen viseli az ostoba kérdéseket, tegnap például félbehagyott egy interjút, amikor az újságíró megkérdezte tőle, hogy szerinte miről szól az új filmje. Keaton erre csak annyit reagált, hogy „Láttad a filmet, miért kérdezel ilyet?”, majd felállt a székéből. Ezután nem csoda, hogy egy zsémbes fickóra számítok, akinél nagyon óvatosnak kell lenni, mit kérdez az ember, ám az a Michael Keaton, aki nekem jut, egy nagyon kedves, sztorizós fickó, akin egyáltalán nem érződik, hogy zavarja az interjúhelyzet. A batmanes kérdésektől azért tartottam kicsit, de úgy fest, tisztában van vele, hogy úgyis mindenki a denevéremberről akarja kérdezni, és készségesen válaszol ezekre is. Ilyen volt húsz perc minden idők legjobb Batmanjének társaságában.

Mi volt a legnagyobb kihívás abban, hogy eljátsszon egy úriembert, aki profi gyilkos is egyben?

Úriembernek lenni. (szünet) Csak viccelek. (nevet) Leginkább a szerep fizikai oldalával gyűlt meg a bajom. Az ember ilyenkor nem kerülheti el, hogy kaszkadőrmunkát is végezzen. Azt azért nem állítanám, hogy én csináltam volna a javát annak, amit a filmben látsz, mert nem hiszem, hogy így volt, de egy jó részét azért magamra kellett vállalnom, mert voltak pillanatok, ahol szükség volt arra, hogy látszódjon az arcom. A kamera lát téged, nem bújhatsz el mindig előle. Nézzünk szembe az igazsággal: ahogy öregszem, az ilyen jelenetek egyre nehezebbé válnak. Ez azt jelenti, hogy jóval hosszabban kell készülnöm rájuk és sokkal többet kell előzetesen edzenem, hogy amikor a felvétel forogni kezd, készen álljak.

A karaktere, Rembrandt elég titokzatos fickó, nem sokat tudunk a hátteréről. Ilyenkor megkapja a figura a hátterét a forgatókönyvírótól, netán saját maga dolgozza ki?

Ez egy jó kérdés, a válaszom pedig az, hogy a dolog projektfüggő. Igazából elég valószínűtlen, hogy egy színész ne gondoljon ki magában valamilyen háttérsztorit a karakterének, de az, hogy ez milyen mélységű és részletességű, már az adott filmen múlik. Őszintén szólva ennél a filmnél nem mentem bele túl mélyen Rembrandt hátterébe. Nyilván elgondolkodtam azon, hogy a gyilkolás elég szokatlan módja a pénzkeresésnek, és ki kellett találnom, hogy miért gondolja úgy, hogy ez a részéről rendben van, de alapvetően ebben a zsánerben – és ezzel nem szeretném lenézni a világért se – úgyis a valóságtól elrugaszkodott karakterek szerepelnek. A nézők tudják, hogy mire ülnek be, és emiatt nem is várnak annyira életszerű karaktereket, mint egy drámában. Nem tudok én se sokkal többet Rembrandt karakteréről, mint ami a forgatókönyvben szerepelt, pár dolgot kigondoltam, aztán a forgatás már egy nagy játék volt ezzel a figurával. Kicsit olyan ez, mint fiatal koromban, amikor szabadon játszogattam olyan karakterekkel, amik mind belőlem indultak ki, csak most már felnőtt emberként csinálom ezt. Azonban ez a munkamódszer nem minden filmnél válik be. Más filmekhez rengeteg kutatómunkát kell végezni, mert meg kell ismerni a figurád hátterét és motivációit, netán valamilyen speciális tudást kell elsajátítanod hozzá.

A film egyik különlegességét a Maggie Q-val kialakított kapcsolata jelenti. Ellenségek, ugyanakkor kölcsönösen tisztelik egymást, és még némi szexuális feszültség is van ott. Elmesélné, hogyan dolgoztak ezen?

Ez már a forgatókönyv lapjain is így szerepelt, elég jól megmutatta, milyen tónusú lesz a film. Persze mint minden filmnél, a forgatókönyv itt is változott menet közben: vagy az írónak, vagy Martinnak, netán Maggie-nek vagy nekem volt valamilyen ötlete, sőt még az utómunkálatok során is változott a film, pár sort az utószinkronban is megváltoztattunk. De a lényeg már a szkriptnek abban a verziójában is ott volt, amit először megkaptam. Tudtuk, mit kíván tőlünk ez a film, egy bizonyos hangulatot próbáltunk elcsípni a közös jeleneteinkkel. A vacsorajelenetet például nagyon szórakoztató volt forgatni.

Rembrandt karaktere eléggé otthon van az irodalomban. Ön sokat olvas?

Nem vagyok elég következetes az olvasmányaimat illetően. Mindig olvasok valamit, de nagyon sok könyvet hagyok félbe. Most is egy rakás könyv hever az éjjeliszekrényemen, és van köztük olyan is, amibe már egy éve nem olvastam bele. Próbálok nem két könyvet olvasni egyszerre, de ez sajnos csak ritkán jön össze. Gyerekként imádtam olvasni, teljesen el tudtam veszni egy-egy könyvben, és szinte az sem számított, mit olvasok éppen. Felnőttként már nem tudom ilyen odaadással belevetni magam egy könyvbe, egyszerűen túl sok inger vesz körül ahhoz, hogy ennyire ki tudjak kapcsolni. Egyre nehezebben megy, hogy teljesen leállítsam magam, leüljek, átadjam magam egy könyv élvezetének és ne foglalkozzak semmi mással. Rembrandt valóban nagy könyvolvasó, az a fajta ember, aki sok fontos idézetet tárol a fejében, hogy alkalomadtán bedobja őket, és ezzel lenyűgözzön másokat. De nem vagyok biztos abban, hogy mindig mindent megért, amit olvas, egyszerűen csak szereti a maga javára fordítani és így alkalmazni a sorokat.

A Batman miatt a kilencvenes években volt a sztársága csúcsán, egy interjúban mégis azt nyilatkozta, hogy a kilencvenes évtized filmiparában meghatározó volt a rossz ízlés. Kifejtené, mit értett ez alatt pontosan? Az akkori vagy a mostani akciófilmeket tartja jobbnak?

Nem tudom biztosan állítani, de úgy érzem, hogy azóta minden egy kicsit szofisztikáltabbá vált, és itt most a szofisztikált szó jelentését eléggé kitágítom. A filmesek valamivel okosabbak, mint régen, mivel a nézők mára szinte mindent láttak már. A kilencvenes, sőt akár a nyolcvanas években is sokszor az volt a filmesek célja, hogy olyan akciójeleneteket vagy trükköket mutassanak meg a nézőknek, amikkel még nem találkozhattak korábban, voltak filmek, amik csak ezért készültek el. Persze akkoriban is készültek nagyszerű filmek, de úgy érzem, manapság jobbak a forgatókönyvek. A védencet is azért vállaltam el, mert tetszett a forgatókönyve, szellemesek voltak a dialógusai, tetszett a szexuális feszültség a karakterek között és volt benne pár okos ötlet, ami meg tudott lepni. Az akciófilmek és a kaszkadőrmutatványok terén a nézők elvárási szintje évről évre magasabban van, mivel az évtizedek során egészen elképesztő mutatványokat láthattak már, és minden filmes felül szeretné múlni azokat a filmeket, amik korábban születtek a műfajban, és ez a törekvés teljesen érthető. Ha kaszkadőr-koordinátor lennék, én is biztosan azzal a céllal vágnék bele egy akciófilmbe, hogy olyan bunyójelenetet vagy olyan autós üldözést csináljak, amilyet még nem látott a világ. Martin (Martin Campbell, a film rendezője – a szerző) különösen jó ebben, nagyon okosan közelít az akciójelenetekhez: tetszik, hogy bár elképesztően látványos jelenetekben gondolkodik, fontos számára, hogy hihető legyen mindaz, amit látunk. Tőle származott az ötlet, hogy mivel a karakterem, Rembrandt nem egy nagydarab, erős figura, ezért trükkösen bunyózik: minden szóba kerülő tárgyat használ a harcokban, amit csak a kezébe tud kaparintani. Az ilyen apróságokra figyelés miatt lett kifinomultabb a zsáner.

Elég sok sötétebb életű karaktert játszik mostanában. Ennyire vonzzák ezek a figurák, vagy csak ilyenekkel keresik meg mostanában, miközben a szíve mélyén valójában komédiákra vágyik?

Nagyon hiányoznak a jó vígjátékok. Adam McKay (a Tesó-tusa és a Pancser Police rendezője – a szerző) egy interjúban mesélte nemrég, hogy a vígjátékoknak nagyon nehéz dolga van mostanság, mert annyi minden folyik a világban. Persze erre azt is lehetne mondani, hogy pont ezért lenne itt az ideje vígjátékokat forgatni. Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú vígjátékokat. Fejlesztek egy ideje egy vígjátékot Adam McKay-jel, ami valójában egy szatíra, és a szatírákat nagyon nehéz jól megcsinálni. A sötétebb karakterekre visszatérve pedig annyit mondanék, hogy nincs előttem egy sorminta, amit követni szeretnék, egyszerűen csak kapom az ajánlatokat, és van, amire nemet mondok, meg van, amire igent. Nincs bennem olyan vágy, hogy én most sötétebb karaktereket játsszak. Talán még a karrierem elején törekedtem arra, hogy ilyen karakterek bőrébe bújhassak, mert ez akkor még azt jelentette, hogy többfajta szereppel fognak megkínálni, és ez a terv működött is. Eleinte főképp a vígjátékokkal azonosítottak a szakmában, így fontos volt számomra, hogy kitörjek ebből a skatulyából, és minél többféle szerepben bizonyíthassak. Ha sok nagyon hasonló szerepet játszom egymás után, elveszítem az érdeklődésemet, ezért is fontos számomra, hogy minél változatosabb karakterek bőrébe bújhassak.

Manapság szinte minden hollywoodi sztár tévésorozatokat forgat, ön mégis nagyon sokáig kivárt ezzel, és csak nemrég forgatta le az első sorozatát, az amerikai opioid válságról szóló Dopesick-et. Miért várt a tévézéssel ilyen hosszú ideig?

Manapság a tévében sokszor jobbak a forgatókönyvek, mint a mozifilmek esetében. Azt hiszem, már így van egy ideje. Én is számos megkeresést kaptam az elmúlt években: volt, ami nem tetszett valamiért, volt, ami nem fért bele a naptáramba, és volt, amiért nem volt kedvem olyan hosszú időt adni az életemből. A Dopesick témáját nagyon fontosnak éreztem, és tetszett, hogy csodálatosan írták meg a forgatókönyvét. Szimpatikus volt az is, hogy mivel limitált széria, így nem vett el annyira sok időt az életemből. Persze hosszú idő volt leforgatni, de nem kellett évekre elköteleznem magam. Amúgy nem vagyok tapasztalatlan a tévézést illetően, főleg a karrierem elején sok sorozatban szerepeltem, de persze akkor még más volt a televízió, mint manapság. Vagy ott volt A cég – A CIA regénye is, amit még 2007-ben forgattam. De igazad van, alapvetően kerültem a sorozatokat. Elsősorban azért, mert nagyon leterhelik az embert. Mindig belegondolok, hogy ennyi idő alatt hány filmet vagy színdarabot tudnék elkészíteni, vagy mennyi mindent csinálhatnék az életemben, és máris elmegy tőlük a kedvem. Nagyon nehéz bármi más munkát vállalni, ha az ember évekre elköteleződött egy tévésorozathoz.

A Birdmant szokás az ön nagy comebackjének nevezni. Hogyan változtatta meg az életét és a karrierjét az a film?

Bizonyos szempontból nem nagyon, más szempontból azonban eléggé. Ha az ember szerepel valamiben, amire ekkora figyelem irányul, te is többet kapsz ebből a reflektorfényből, egyre többen kezdenek érdeklődni irántad. Ilyen szempontból ez az iparág elég kiszámíthatóan működik. Ha most cinikus módon akarom megközelíteni a dolgot, akkor azt mondom, hogy ilyenkor kell lecsapni és megragadni az adódó lehetőségeket. Kétségtelen tény, hogy a Birdman után magasabb nívójú forgatókönyvek jutottak el hozzám. Persze nem mindegyik, de a többségük jobb volt, mint előtte. Ezt leszámítva azonban túl sok minden nem változott.

Nemrég újra magára ölthette Batman jelmezét a Flash filmben. Elmondaná, milyen érzés volt?

Ez így van, de erről még nagyon keveset mesélhetek, mivel a stúdió nem szeretné, ha ezen a ponton túl sok minden kiderülne. Azt azonban elmondhatom, hogy nagyon jó móka volt újra Batmant játszani. Hatalmas produkció, a sztori koncepciója is grandiózus, elképesztő díszleteket építettek hozzá.

De milyen érzés volt magát a jelmezt felvenni?

Olyan, mint újra felülni a biciklire. Vagy inkább egy triciklire. (nevet) Az volt a furcsa, mennyire könnyen ment. Sok régi emléket hozott bennem elő. Eszembe juttatta Timet (Tim Burton, rendező), Jacket (Jack Nicholson), Kimet (Kim Basinger) és a többieket. Jó volt visszagondolni rá, hogyan kezdődött ez az egész.

A védenc egy elég erőszakos film. Úgy tűnik, mintha az akciófilmek egyre erőszakosabbá válnának. Mit gondol a filmekben látható erőszakról?

Nem tudom, hogy több erőszak van-e a mai akciófilmekben, nem vagyok szakértője a témának. A védencben az erőszak a valóságtól elemelt, nem realisztikus, és az ilyen erőszak látványának a hatása is más. Persze hihető, amíg a film tart, de nem marad a néző fejében, nem fogja őt kísérteni, miután hazament a moziból. A Tarantino-filmekben az erőszak egészen az abszurdig tud fokozódni, de pont az abszurditásától válik befogadhatóvá.

A védenc című film szeptember 16-tól látható a mozik műsorán.

További izgalmas interjúk az nlc-n:

• “Az ilyen pároknak találták ki a házasság intézményét” – Interjú Jessica Chastain-nel és Oscar Isaac-kel
• Szóra bírtuk A galaxis őrzői-filmek Nebuláját, Karen Gillan-t
• Beszélgettünk a lánnyal a Bon Jovi klipből, akibe a kilencvenes években a fél világ szerelmes volt