Nemrég kiderült, hogy Hajdú Péter nevével fémjelzett Life TV alig másfél év alatt ért el szép sikereket, és a vezérigazgató szerint kifejezetten a saját gyártású tartalmakra nagyobb az igény. Éppen ezért ősztől folytatódik a Bréking, az Ébredj velünk! és a Van életünk!, valamint ismét lesz Frizbi – ezúttal is Hajdú Péter vezetésével. Emellett az is kiderült, hogy Ábel Anita is saját műsort kap.

Ábel Anita és Király Linda az Activityben
„Látjuk, hogy a heti saját gyártású műsorok sikeresek, az Összezárva nagyon szépen hoz. Úgyhogy visszajön a Frizbi Hajdú Péterrel, továbbá érkezik az Activity Ábel Anitával. Arról, hogy én kellek-e kétszer egy héten a képernyőre, egyezettem a menedzsmenten belül. Nem akartam feltétlenül újabb műsort magamnak, de látva az Összezárva számait, úgy éreztük, nem szabad kihagyni ilyen ziccert. Visszamenőleg megnéztük a Frizbi számait, és arra jutottunk, vissza kell hoznunk a beszélgetős műsort” – nyilatkozta nemrég Hajdú Péter, és máris megérkezett az október harmadikán induló Activity első beharangozója, amelyben rengeteg sztár felsorakozik.




A fenti képek nem fedik le az egész vendéglistát, viszont a videóból nemcsak az derült ki, kik játszanak az Activityben, hanem az is látszik, milyen remekül néz ki Ábel Anita.

Ábel Anita és Király Viktor az Activiyben
Itt egy kis ízelítő az új Activityből:
Ábel Anitáról:
- Ábel Anita: „Ma már nem foglalkoztat, ki mit gondol rólam” – megtanulta kezelni a bántó kommenteket
- Ábel Anita elmondta, miért beszélnek a terhességéről
- Ábel Anita visszatért és kirobbanó formában van