nlc.hu
Sztárok

Hajdú Péter párját sztárok is köszöntötték

Hajdú Péter a születésnapos menyasszonyát, Esztert ünnepelte a hétvégén

Közös képet is megosztott Hajdú Péter és párja, Eszter a hétvégi születésnapi buliról. Úgy tűnik, jó volt a hangulat.

Néhány hete árulta el Hajdú Péter, hogy menyasszonyával az első közös gyereküket várják. Eszterék boldogságában rengetegen osztoztak, és nemrég az is kiderült, hogy a pár szivárványbabája kisfiú. 

„A babaszobát még nem kezdtük el berendezni, babonából. Majd ősz végén kerül erre sor, előtte azonban lesznek még átalakítások a lakásban. A gyerekek, Dávidka és Noncsi szobái természetesen megmaradnak, a gyerek nappalit fogjuk átépíteni, hogy legyen külön helye a picinek is” – mondta korábban Hajdú Péter.

Hajdú Péter a várandós menyasszonyát, Esztert ünnepelte a hétvégén

Hajdú Péter a várandós menyasszonyát, Esztert ünnepelte a hétvégén (Fotó: Schumy Csaba)

Péter és húsz évvel fiatalabb párja óvatosan tervezgetnek, valószínűleg az idei őszi esküvőt is eltolják a baba születése utánra, de addig is van mit ünnepelni. Hétvégén például a tévés egy bulival köszöntötte Esztert, és láthatóan jól sikerült a születésnap. 

A buli hangulatáról L.L. Junior bejegyzéséből is kaptunk ízelítőt és az is kiderült: a zenész mellett Császár Előd és Krisz Rudi is a párral ünnepeltek. 

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése