nlc.hu
Sztárok

Kajdi Csaba így marad fiatalos

Ebben rejlik Kajdi Csaba fiatalos megjelenésének titka

Kajdi Csaba néhány éve még értetlenül állt az Instagram működése előtt. Ma már az ilyen és ehhez hasonló új platformok használatában látja a fiatalság kulcsát.

Elképesztően népes követőtábort tudhat magáénak Kajdi Csaba, aki az elmúlt bő egy évben az egyik legkritikusabb megmondóemberré nőtte ki magát a virtuális térben. Pedig a modellügynökség vezetője néhány éve még kezelni is alig tudta a közösségi oldalakat.

„Kezdetben volt az IWIW, aztán jött a Facebook, az Insta, most pedig már a TikTok a menő. Mindig van valami új, nagyon gyorsan változik ez a világ, lépést kell vele tartani – mondta a Sláger FM-en Kajdi Csaba, aki a technikával való haladásban látja a fiatalság kulcsát. – Attól leszel fiatal, ha az akarsz maradni. Ha van benned egy érdeklődés, egy nyitottság ezek iránt a platformok, a technikai újdonságok iránt is. Egyszer a legjobb barátomat – aki egy angol pasi – vittem valahova kocsival. Beült mellém és azt mondta, óvatosan vezessek, az autó egy fegyver. Teljesen kiborultam, ne már, nem akarok ilyen papás lenni” – vallotta be RádiósCyla, aki néhány éve még azt sem tudta, mi fán terem a közösségi média.

„6-7 éve még az Instagramot sem értettem. Miért kéne nekem bárki fotóit nézegetnem vagy nekem megosztani bármit is? Aztán rájöttem hogyan használhatom ezeket a platformokat önazonosan. A real life-ot mutatom. Nem akarok kozmetikázni, nem akarom a tökéleteset mutatni. Azt osztom meg, ami a valóság. Talán ezért is kedvelnek annyira” – tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek Kajdi Csaba, aki nemrég a rádióban mesélt először a párjáról is.

kajdi csaba

Kajdi Csaba (Fotó: TV2)

Ők is vallottak a Sláger fm-en: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top