Sztárok

Kajdi Csaba: „Akiket Magyarországon modellként aposztrofálnak, soha az életben nem voltak azok”

A celebek megmondóemberére már majdnem 100 ezer ember kíváncsi az Instagramon. Kíváncsiak voltunk, hogy vélekedik erről. Kajdi Csabával, azaz Cylával beszélgettünk.

Kajdi Csaba évekig a háttérben tevékenykedett, egy éve lépett ki a reflektorfénybe. Azt vallja, igazából nem tesz mást, mint kimondja, amit sokan évekig nem mertek kimondani, és lehet, hogy ezzel megbánt másokat, de nem érdekli. Nem szeretne közszereplő lenni, éppen elég neki a saját közösségi oldala, bár ha kapna egy saját műsort, azt valószínűleg nem utasítaná vissza. 

Mindenhol az egyenlőséget hirdetik, ez a divatszakmára is igaz. A plus size egyre elterjedtebb, te viszont a másik oldalt, a kifutómodelleket képviseled.

Szerencsére nyit a világ az elfogadás felé, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Ettől függetlenül a divatszakma egy eléggé kirekesztő világ. A modellvilág egy imidzsképet szeretne adni a világnak arról, hogyan szeretnénk mi, átlagos emberek kinézni. Én abban hiszek, hogy egy modell vékony, magas és egészséges. Nem anorexiás, nem zörögnek a csontjai, mert az ugyanannyira egészségtelen, mintha valaki nagyon túlsúlyos. Ha megnézed – eltekintve a modellszakmától –, hogy a közösségi médiában kik kapják a legtöbb lájkot, akkor is azt látod, hogy a kockás hasú fiúk és a gömbölyű fenekű lányok hasítanak.

Mondtad valaha egy szerződött modellednek, hogy fogynia kell?

Persze. Vannak megadott méretek, azok alapján dolgozunk. Konfekcióruhákról beszélünk, ezért ebbe minden esetben bele kell férnie az adott modellnek.

Kajdi Csaba (Fotó: Czvitkovits Judit)

Kritikus vagy a modelljeiddel?

Abszolút, de csak azért, mert a sikerüket akarom. Azért kritizálom őket, és azért vagyok szigorú, mert ennek van eredménye. Ha ezt nem teszem, akkor nem lesz karrierjük. Az én véleményemnél sokkal durvább kritikákat fognak kapni, ha nincsenek megfogva az elején. Sokkal több szép lány van, mint amennyiből szupermodell lesz. Aki végül nem ebben a szakmában találja meg a helyét, az a legtöbbször azért kényszerül váltani, mert a személyisége nem felel meg.

Hogy fogadják a kritikát?

Ezt úgy tudom a legjobban interpretálni, hogy olyan a mi világunk, mint a sportolók és az edzők világa. Lehet, hogy szigorú az edző, lehet, hogy kemény, és üti-veri a sportolót, de azért, hogy eredményt érjen el. Nálunk ugyanez a helyzet.

Kiből lehet szupermodell? Van erre valamiféle recept?

Olyan ez, mint a lottó: nagyon sok szerencse kell hozzá. Nyilván a méreteinek meg kell felelnie, illetve a karakter, az arc is nagyon sokat számít, de ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, olyan személyiség, kitartás és önállóság kell, ami nem sok emberben van meg. Sokan elvéreznek azon, hogy nem tudnak egyedül lenni. Hiányzik nekik az otthonuk, hiányoznak a szüleik, a barátaik, a párkapcsolatuk, nem akarnak utazni. El kell fogadnod, hogy a testedből élsz, ez megint kritikus pont. A modellvilág pedig olyan, mint a show-biznisz: a szemedbe mosolyognak, a hátad mögött kibeszélnek. Ezt egy fiatal, 17-18 éves lány nagyon nehezen tudja feldolgozni.

Volt olyan modelled, akiben többet láttál, mint amennyi volt benne?

Persze. Egyébként nem nagyon tévedek a fizikai adottságokkal kapcsolatban – amit nem tudok előre, az az, hogy milyen lesz az adott lány személyisége. Most is van egy modellem, aki olyan, mint Kate Moss, csak 180 centi. Tökéletes teste van, de hisztis, ellenszenvesen viselkedik, mindenkivel vitatkozik. Hiába tökéletesek az adottságai, ezzel a személyiséggel nem fog tudni befutni. Tízzel több magyar szupermodell lenne a szakmában, ha a külső elég lenne a sikerhez.

Fotó: Czvitkovits Judit

Szerinted ki a világ legszebb modellje?

Nehéz egyet választani, mindenki nagyon különbözik. Ha csak a három magyar, befutott topmodellt nézzük, ők is teljesen mások. Axente Vanessa nem tökéletes, de rendre világmárkákat reklámoz, Palvin Barbit és Mihalik Enikőt pedig senkinek nem kell bemutatni.

Nem tartod korainak, hogy sok modell 16 évesen vág neki a nagyvilágnak?

Nagyon korainak tartom. Az ügynökség azért vesz fel fiatal lányokat, mert elkezdi a tehetséggondozást. Elkezdünk foglalkozni vele, tanítgatjuk, fotózásokra járunk. Amire 18-19 éves lesz, már olyan tapasztalattal bír, hogy könnyedén mozog a reptereken, a castingokon, és stabilan megtanulja az angol nyelvet.

Hallottál már olyat, hogy rossz vége lett egy fiatal lány kalandjának?

Ha valaki fiatalon modell szeretne lenni, az a legfontosabb, hogy megbízható ügynökséget válasszon. A szülői felelősség ebből a szempontból is óriási. Mondok egy példát: itt dolgozott nálam 15 évig egy lány, aki egyszer csak felmondott, és belevágott egy saját ügynökségbe. Van tapasztalata, de ehhez kell egy nagyobb tőke is, hiszen ha nincs pénz, a repülőjegyet nincs miből megvennie, nem tudja utaztatni a szülőt, ezzel pedig a gyerek nem fog fejlődni, nem lesznek munkái. Olyan ügynökségről is tudok, ahol az ügynök melegpornóra is küld embereket, meg divatmodellnek is. Ez nem megengedhető ebben a szakmában, mint ahogy az sem, hogy az ötvenéves ügynök vacsorákat tart a 16 éves lányoknak, és meghívja a szintén ötven feletti haverjait.

Húsz éven keresztül a háttérben voltál, azonban egy éve kiléptél a rivaldafénybe, és hipp-hopp híres lettél a sztárvilágban is. Miért pont most?

Nagyon irritál az egész magyar sztárvilág. Addig nem zavar, amíg hülye jelmezekben ugrálnak a tévében, de amikor elkezdtek okoskodni a közösségi médiában, meg utána jöttek ezzel a mérhetetlen termékreklámozással, az már nagyon bökte a csőrömet. Úgy gondolom, hogy ez egy ennél sokkal izgalmasabb platform, sok mindenre lehet használni ezenkívül. Lehetne jótékonykodni, edukálni a fiatalokat, és nem csak arról kéne szólnia, hogy milyen szart tudunk eladni nekik. Ez zavart, és gondoltam, csinálok ebből egy karikatúrát.

Fotó: Czvitkovits Judit

Voltak páran, akiket megbántottál. Ért támadás emiatt?

Ahogy én látom, az emberek ugyanazt gondolják erről az egészről, mint én. Folyamatosan az a visszajelzés, hogy mennyire igazam van. Nem akarok neveket mondani, aki követ, úgyis tudja, hogy kiket említek meg a sztorijaimban. Az egyik celeblány nemrég kint volt Nizzában, ahonnan természetesen bejelentkezett, hogy a követők is láthassák, merre jár. Semmit nem tudott a városról, a történelméről, arról, hogy mit lehet ott csinálni. Nyilván nem kell ismerni a világ összes pontját, de ha már edukálni próbálod a követőidet, legalább olvass utána annak, amit mondani készülsz.

Sikerült rendezned a konfliktusokat azokkal, akiknek esetleg nem tetszett, amit mondtál róluk?

Mindegyiknek rossz vége lett, mármint az ő szempontjukból. Mindenki alulmaradt velem szemben, és nem azért, mert én mindent jól csinálok, hanem azért, mert nem volt szimpatikus az embereknek, amit csinálnak. Olyan dolgot mondtam ki, amit eddig nem mondott ki a publikum, de szinte mindenki ezt gondolta. Én voltam az első, aki az egyik legfoglalkoztatottabb magyar műsorvezetőnőt kritizálta. Annyit mondtam, mindegy, hogy parfümöt vagy WC papírt reklámoz, ha pénzt kap érte, minden jó. Bármelyik gyerekét felhasználja ezekre a posztokra, ami szintén antipatikus volt az embereknek, de előttem senki nem mondta ki. Felnyitottam a követők szemét, akik ezek után elkezdtek a képeihez kommentelni, és megkérdőjelezni, hogy valóban jó-e, amit ő képvisel.

Korábban említetted a dubajozó örömlányokat, illetve, hogy téged zavar, hogy modellnek hívják magukat.

Azért, mert tudom, hogy a modellkedés mögött mennyi munka van. Bekerülnek a vérkeringésbe 16 évesen, és onnantól mindenre szigorúan odafigyelnek. Edzeni járnak, egészségesen étkeznek, nincsenek ,,csalónapok”, felülnek a repülőre, elmennek a világ másik végére, egyedül vannak. Sok lemondással jár ez, és igenis kiállok amellett, hogy ne mondja magát minden Insta-celeb modellnek. Azok, akiket Magyarországon modellnek aposztrofálnak, soha az életben nem voltak azok. Az, hogy fotózták őket ide-oda, csak egy dolog. Nincs egy felépített modellkarrierjük, nem tudnak felmutatni semmit. Nyilván, a médiában valahogy meg kell fogalmazni, hogy mi a státusza, és mivel nem agysebész, ezért azt mondja, hogy modell. Most már jött a glammodell kifejezés, amit szinte bárkire rá lehet ragasztani.

Fotó: Czvitkovits Judit

Költői kérdés: érdekel, hogy mit mondanak rólad mások?

Nem nagyon. Ha az ember lép egyet, és kiáll a színpadra, azzal vállalja azt, hogy kap hideget-meleget. Ezt tudnia kell mindenkinek, aki ebben a világban mozog. Lehet utálni, lehet szeretni, lehet haragudni rám, érzéseket váltok ki. Ha valaki ingyen utazgat, ingyen ruhákat hord, és ingyen eszik, akkor ennek az árnyoldalát is vállalja. Úgy látom, hogy a magyar celebvilág tagjai bevédik egymást, inkább nem mondanak rosszat a másikra, összekacsintanak a különböző sztáros eseményeken, és jöhet a kínos bájcsevej. Na, ez nekem nem kell.

Van olyan magyar híresség, akit követsz, és adsz is a szavára?

Nincs. Semmire nem tartom azt a réteget, aki ma szerepel a magyar médiában. Akiket nagyra tartok, azok a tényleges teljesítménnyel rendelkező színészek, színésznők. Olyanok, akik letettek valamit az asztalra, de ők nem reklámozzák magukat a bulvárban. Egy Berki Krisztián, aki egyébként elítélt bűnöző, összejön egy ismeretlen lánnyal, és ezáltal ő híres lesz. Ez hogy történhet meg? Polgárpukkasztás és botrányos viselkedés, ez az, amit fel tud mutatni, és bárkit híressé tesz, aki szerepel a képein. Mind tudjuk, hogy a legprimitívebb hír a legjobban futó hír.

Mit szólsz ahhoz, hogy a kifejezéseid gyakorlatilag szállóigévé váltak?

Nem gondoltam volna, hogy ezek a mondatok, szavak ennyire különlegesek. Én így beszélek, ez a szóhasználatom, ezért egy percig sem jutott eszembe, hogy ezeket kívülről fújják majd a „drága követők, rajongók”. A „katt a bióba” például onnan jött, hogy technikai analfabéta vagyok, és nem tudtam, mi ez az Instagram. Mindegyik celeb odaírta a képeihez, hogy részletekért kattints a bióba. Kérdezték, hogy ez mit jelent, én pedig mondtam, hogy fogalmam sincs, de nagyon menő lehet, ha ennyi ember írja és mondja.

Hogy bírod a felhajtást?

Hát, szoknom kell. Mindig is backstage-játékos voltam. Az utóbbi időben elkezdtem gondolkozni, hogy akarom-e ezt, vagy sem. Van visszaút, ezért én úgy döntöttem, hogy nem akarok közszereplő lenni. Nem azt mondom, hogy ha kapnék egy saját műsort, akkor nem vállalnám el, de nem akarok mindenféle produkciókban táncikálni a tévében. Szeretnék megmaradni az Instagramon, ahol tényleg csak azok követnek, akik szeretnek.

Fotó: Czvitkovits Judit

Ha elhívnának egy műsorba, nem vállalnád?

Volt már rá példa, és visszamondtam. Ha szerződtetni akarnának a Sztárban sztárba, és be kellene öltöznöm az egyik héten Madonnának, a másik héten Charlie-nak, mondanám, hogy köszönöm, nem. Nekem nem ez a színvonalam. Menjenek azok, akik megőrülnek azért, hogy eggyel több fotón szerepelhessenek.

Mihalik Enikő a te felfedezetted, és sokáig ragaszkodtatok ahhoz, hogy ne szerepeljen a bulvárban, most mégis elvállalta A Konyhafőnök VIP-t. Áldásodat adtad rá?

Eleinte egyáltalán nem támogattam, de áldásomat adtam rá. Enikő 32 éves, egy gyönyörű világkarrierrel a háta mögött. Az a kérdés, hogy ha Magyarországon akar élni, akkor hogyan tudjuk átkonvertálni ezt a karriert egy másik karrierútba, amiben van még 15-20 évnyi lehetőség. Azt kell mérlegelni, hogy mi a működő út.

Van működő út?

Abszolút.

És nem kell ehhez lejjebb adni?

Dehogynem. Teljesen más szint, de így is meg tudjuk oldani, hogy ne legyen a magyar influenszerek színvonalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése