nlc.hu
Sztárok

Osváth Zsolt el akarta dobni az életét

Osváth Zsolt őszintén mesélt arról, amikor el akarta dobni magától az életét

Nehéz tinédzseréveiről vallott műsorában a népszerű YouTuber, Osváth Zsolt. A kortársai alaposan megnehezítették az életét kamaszként.

Búcsúlevél című videójában nehéz kamaszéveiről mesélt őszintén Osváth Zsolt. Elmondta, hogy a kortársai a legkülönfélébb szadista módszereket találták ki azért, hogy megkeserítsék az életét. Ennek oka pedig az volt, hogy már akkor látták rajta, hogy meleg.

Emlékszem, amikor egy srác odapiszkított az ágyamba, vagy amikor belenyomták a fejemet a wc-be. De volt olyan is, aki a szadista hajlamait egészen különös módon élte ki, nem csak rajtam, másokon is. Volt egy zsebkése, aminek lefogta a pengéje nagy részét, csak egy fél centit hagyott kint, azzal bökdösött. Nem maradandó, csak felületi sérüléseket okozva, de nagyon fájt

– idézi őt a Blikk. A legnagyobb próbatételt azonban nem ez, hanem a nevelője és az akkori barátja okozta számára, ugyanis ők ketten összejöttek.

Rájöttem, hogy ők ketten egy párt alkotnak, ami nemcsak erkölcsileg volt aggályos, de nekem is nagyon fájt itt legbelül, akkor hangosan kimondtam, hogy ők egy pár. Ők módszeresen elhitették az intézetben mindenkivel, hogy én megőrültem. Hogy én vizionálok, képzelődök.

A vele kapcsolatos hazugságok miatt eljött egy pillanat, amikor annyira kétségbe esett, hogy el akarta dobni magától az életét. Mindenki azt hitte róla, hogy beleőrült a fiú iránt érzett szerelmébe. Zsolt hazament az anyjához, majd az összes altatóját beszedte. Kórházba szállították, mesterséges kómában tartották és egy gyomormosáson is átesett. Ezek után még a pszichiátrián is nyugtatta a nevelője, hogy ők nincsenek együtt.

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor ők ketten összeházasodtak és életet adtak egy csodálatos kislánynak. Csakhogy ez majdnem az én életembe került

– emlékezett vissza Zsolt, aki ugyan túltette magát a történteken, mégis mély nyomot hagytak rajta.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Olvasnál még Osváth Zsoltról?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top