A több, mint 100 millió forintos csalással vádolt Fekete Dávid felesége nem szeretné, ha a közös ikerfiaik a rácsok mögött látnák az apjukat. Az asszony már beadta a válópert, melyben a gyerekelhelyezés kizárólagosságát is magának kéri – írja a Bors.
A bulvárlap értesülései szerint Regina nem hajlandó a börtön falain belülre vinni a fiúkat. Még akkor sem, ha a legtöbb BV intézetben a látogatótérben játékszobák is vannak, hogy az elítéltek gyerekei is komfortosan érezzék magukat a látogatáskor. Így az édesapa csak akkor tudja majd látogatni a gyerekeit, ha már nincsen börtönben. A Bors szerint azonban félő, hogy Fekete Dávid nem látja majd felnőni a közel kétéves kicsiket, az egykori megasztáros ugyanis akár 11 évet is kaphat.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock