Találomra kapott fel egy fegyvert Alec Baldwin segédrendezője

MTI | 2021. Október 23.
Egyre több részlet kerül nyilvánosságra a tragédiáról, melyben Alec Baldwin véletlenül lelőtte operatőrét és rendezőjét.

Közzétette jelentését a seriff, aki a Rust című westernfilm forgatásán leadott halálos lövések körülményeit vizsgálta. Eszerint éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, mellyel a színész véletlenül halálosan megsebesített a film 42 éves operatőrét, Halyna Hutchinst és eltalálta a rendezőt, a 48 éves Joel Souzát is. Souza időközben már elhagyhatta a kórházat.

Alec Baldwin megtörten nyilatkozott az eset után (Fotó: Profimédia)

A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve.

A nyomozók bírósági végzésben kaptak felhatalmazást arra, hogy lefoglalják a bizonyítékokat, így Baldwin – véráztatta – jelmezét, a forgatáson használt fegyvereket és lőszereket, valamint a történtekről készült felvételeket.
    
Bár a gyilkos fegyver típusa nem ismert, az ügy iratai szerint Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert a Hannah Gutierrez fegyvermester által egy asztalra előre kikészített három közül, és átadta Baldwinnak, jelezve, hogy biztonságos.

Számos kellékfegyver csak utánzat, viszont vannak köztük valódi fegyverek is, amelyeket vaktölténnyel töltenek meg az életszerű és látványos hatások miatt. A vaktöltények annak ellenére, hogy nem tartalmaznak lövedéket, csak lőport, kis távolságon belül halálosak lehetnek. A kellékfegyvereket használó forgatásokon ezért az előírásoknak megfelelően fegyvermestereket alkalmaznak, akik feladata felügyelni a potenciálisan veszélyes eszközök biztonságos használatát.

Baldwin pénteken “tragikus balesetnek” minősítette a történteket, és közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A forgatási munkálatokat megszakították. A seriff hivatala szerint nem emeltek vádat, a nyomozást azonban még nem zárták le. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Baldwin önként tett tanúvallomást a történtekről.

A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A rendezést Joel Souza vállalta.

Exit mobile version