2019-ben Viki nyerte meg a Sztárban Sztár leszek! akkori szériáját, te pedig második helyezett lettél. Akkor már tudtátok, hogy több van köztetek barátságnál?
A mi kapcsolatunk Vikivel filmbe illően indult. Először összebarátkoztunk a verseny alatt, de mivel mindketten a Sztárban Sztár leszek!-re koncentráltunk, az érzéseinket kizártuk a kapcsolatunkból. Megismertük egymást nagyon jól, de nem gondoltunk szerelemre. Amikor Viki megnyerte a versenyt, én borzasztóan büszke voltam rá. Egy pici sértődés sem volt bennem, felnéztem rá, úgy éreztem, megérdemelte a győzelmet. Már akkor sejtettem, hogy többet érzek iránta, mint barátság.
Mikor mondtad ezt el neki?
Egy héttel a verseny után. Azt mondtam neki, hogy erős vonzalmat érzek iránta, de nem tudom még, hogy ez egy életre szóló-e, vagy sem? De azt tudom, hogy több, mint barátság. Elvittem őt akkor az Ed Is On, azaz Tasnádi Bence formációjának koncertjére, és tulajdonképpen onnantól számítjuk a kapcsolatunk kezdetét. Ez egy maximális hőfokon égő szerelmi történet lett, ami azóta sem aludt ki, sőt folyamatosan fejlődik.
Akkor ő az igazi?
Szerintem igen, ő az a nő, akivel le szeretném élni az életemet. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk és már jó ideje együtt is élünk, ami bebizonyította, hogy nagyon jól működünk mi együtt.
Viki édesanyja házában laktok. Ő hogyan fogadott téged?
Az anyukájának az volt a legfontosabb, hogy a lánya találjon egy hozzá méltó fiút. Én olyan típusú vagyok, aki mindenkihez szinte azonnal tud alkalmazkodni. Szerintem ez azért van, mert kisfiú koromban sokat költöztem, és a változás az életem része volt. Nagyon hamar összebarátkoztunk Viki anyukájával, ma már úgy kezel, mintha a fia lennék. Hamar megszeretett és szerintem nemcsak ő, hanem az egész családja. Egy nagy ház alsó szintjén lakik ő, mi pedig a felső szinten. Egy olyan szeretetteljes családot kaptam, ami ritka manapság. Olyannyira befogadtak maguk közé, hogy két hónapja Viki bátyja kisfiának mi lettünk a keresztszülei. Áront másfél éves kora óta ismerem és nagyon megszeretett engem. Ő választott a keresztapjának, és remélem, megszolgálok majd erre a szerepre.
Nagyon szereted a gyerekeket, ugye?
Igen, és nagyon várom már, hogy apa lehessek. Persze nem akarok semmit elkapkodni, nem is hajtom ezt a dolgot, de nagyon kíváncsi leszek, milyen érzés lesz szülővé válni. Szeretnék majd mindent megadni a fiamnak, mert biztos vagyok benne, hogy fiunk lesz először. (nevet) Jó nevelést adni neki, hogy jó ember válhasson belőle.
Szigorúan nevelt az édesapád?
A szüleim elváltak, amikor hároméves voltam, és tizenhárom éves voltam, amikor az anyukám elköltözött külföldre és a kínai apukámhoz kerültem. Neki volt egy olyan tekintélye, akinek nem kellett kiabálnia, mert elég volt, ha csúnyán nézett rám, a szemei mindent elárultak. Nem voltam soha lázadó gyerek, mindig hallgattam rá. Apukám sem volt szigorú, de mégis jó példát mutatott nekem.
Ha már a gyerekeknél tartunk, nagy családra vágysz?
Igen, meg is beszéltük Vikivel, hogy két gyereket szeretnénk. Egy fiút először és egy kislányt. Érzem, hogy ez a sorrend így lesz, de ha őt megkérdezed, akkor az ellenkezőjét fogja mondani. Ezen sokat nevetünk is. Persze mindketten azon az állásponton vagyunk, hogy a lényeg, hogy egészséges legyen. A baba előtt persze szeretnénk majd összeházasodni. A leánykérés viszont még nem történt meg.
Romantikusan szeretnéd megkérni Vikit?
Igen. Abszolút. Ha majd eljön az ideje, akkor meg is teszem. Sokat beszélgetünk a családalapításról, a jövőnkről, sőt, amikor Horvátországba utaztunk, már a vendéglistát is összeírtuk az esküvőnkre. Ez nem azt jelenti, hogy az holnap lesz, de jó volt erről beszélgetni. Viki egyébként nem siettet, teljesen rám bízza, mikor kérem majd meg a kezét.
Sokat változtál, mióta vele vagy együtt?
Igen, rengeteget, és jó irányba. Sok mindenre megtanított engem, akár szakmailag, akár emberileg. Felnézek rá, és tudom, hogy tényleg ő az a nő, akire mindig is vágytam. Persze egy kapcsolat számomra arról is szól, hogy tudjunk kompromisszumot kötni, hogy figyeljünk oda a másikra, attól tud örökre szólni egy kapcsolat.
Nem vagy rá féltékeny?
Egyáltalán nem, megbízok benne maximálisan. Ő a féltékenyebb. De meg is értem, mert nem bennem nem bízik, hanem tudja, milyen nők vannak a világban, akik mindenre képesek.
A pandémia átalakította az életeteket?
Viki olyan típus, aki azonnal elkezdett B terven gondolkodni. El is végzett egy pillás tanfolyamot, hogyha bármi gond lenne, akkor a szépségiparban elkezd dolgozni. Nekem nem volt másik tervem, vártam, hogy mi fog történni és szerencsére most tele vagyunk munkákkal, fellépésekkel, nem panaszkodhatunk. Jelenleg vannak tartalékaink is, és nemrég egy autót is tudtam venni magamnak. Nem élünk nagy lábon, mégis boldogok vagyunk. A boldogság számomra mindennél fontosabb, a pénz csak másodlagos. Ha kétkezi munkából kellene megélnem, még aszfaltozni is elmennék, nem számítana. De szerencsére erről nincs szó. És reméljük, nem is lesz soha…