nlc.hu
Sztárok

Nagy Sanyi újra szerelmes

Nagy Sanyi újra szerelmes, barna szépség rabolta el a színész szívét

Nagy Sanyi a közösségi oldalán osztott meg egy fotót a választottjáról.

Nagy Sándort nagyon megviselte a koronavírus időszaka, az összes munkájától elesett, hiányzott neki a színház. Pár hónapja már újra a régi, végre színpadon lehet, emellett pedig ismét forgat. A magánéletével kapcsolatban azonban az utóbbi időben nem osztott meg új információt, egészen két héttel ezelőttig, amikor közös képet posztolt új szerelmével. A képet itt megnézheted.

A színész csak egy szívecskét kommentelt a képhez, a Ripost hívására pedig elmondta, szeretnék megtartani maguknak a szerelmüket, ezért nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

Két évvel ezelőtt még elkeseredetten nyilatkozott a szerelmi életéről. „Én nem keresem már a szerelmet. Kicsit hitehagyott lettem ebben a témában, hogy létezik az igazi meg a nagy ő. Azt sem tudom, hogy létezik-e 2019-ben a monogámia, mint olyan” – mondta akkor.

nagy sanyi

Nagy Sanyi (Fotó: Smagpictures)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top