nlc.hu
Sztárok

Horváth Charlie hetente kijár a temetőbe a felesége sírjához

“Délben meghalt, én néhány órával később pedig felléptem” – megrázóan vallott felesége elvesztéséről Horváth Charlie

A 74 éves énekes máig nem tudta feldolgozni imádott felesége elvesztését.

Hiába telnek az évek, Horváth Charlie képtelen feldolgozni felesége hiányát. Katalinnal évtizedekig alkottak egy párt, de az énekes szeretett volna több időt tölteni vele. 

Horváth Charlie

Horváth Charlie-nak 45 éven keresztül volt támasza szeretett felesége – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Múlik az idő, de a seb nem gyó­gyul, sőt, egyre jobban hiányzik Katika. Bárcsak több időt vele tölthettem volna. Állandóan koncerteztem, jártam a világot. (…) Karácsonykor halt meg, s nekem még azon az estén is énekelnem kellett. (…) Délben meghalt, én néhány órával később pedig felléptem, pedig akkor csendben gyászolnom kellett volna. Az tartotta bennem az erőt, hogy azt mondtam és éreztem, hogy neki is énekelek” – vallotta be Horváth Charlie a Blikknek adott hosszú interjúban.

Az énekes arról is beszélt, hogy minden héten kijár hozzá a temetőbe. “Állok a sírjánál és beszélek hozzá. Évtizedekig tartoztunk össze, s ez bennem most is így van. Hozzá tartozom” – vallotta be.

Olvass még Horváth Charlie-ról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése