Az X-Faktor utolsó válogatóján számtalan meglepetés várt a mentorokra. Többek között Kovács Gyopár húgának, Kovács Harmatnak a produkciója is elkápráztatta őket.
A 15 éves budapesti tanuló a fellépése előtt elárulta, hogy a nővére a példaképe. “Mindenképpen azt szeretném, hogy a színpad benne legyen az életemben. Mindegy, hogy milyen formátumban. Énekes lennék vagy színész vagy műsorvezető. Bármi. Csak szeretek színpadon lenni. Szeretek középpontban lenni, mert szeretem ha az emberek néznek, és valami újat adhatok nekik” – vallotta be Kovács Harmat.
A mentoroknak elmondta, hogy már kiskora óta énekel, és most már ki szeretné próbálni magát, ebben a szülei támogatják. A tehetséges fiatal Billie Eilish “When the party’s over” című slágerét adta elő.
“Az egyik legtehetségesebb vagy ebben az évadban. Nagyon szép hangod van. De benned sokkal több van, és nagyon örülök annak, hogy ezt itt szerintem ki tudjuk hozni belőled” – mondta neki Gáspár Laci. Csobot Adél szerint úgy énekelt a 15 éves Harmat, mint egy felnőtt nő.
“Nem csak a neved szép, hanem a hangod is. Hogy lehet benned ennyi minden zeneileg? Veled szívesen dolgoznék együtt, szívesen segítenék neked” – mondta Harmatnak ByeAlex. Puskás Peti ugyancsak elájult a produkciótól: “Szerintem ez csodálatos volt, megelőzöd a korodat. (…) Szeretném a lányokat kapni ebben az évben, és szerintem te ott leszel. Ha én kapom, akkor te ott leszel, és ott leszünk a végén“.
A 15 éves diáklány 4 igennel továbbjutott az X-Faktor Táborába.
Olvass még az X-Faktor idei évadáról az nlc-n!
- Istenes Bence álruhában tréfálta meg a mentorokat az X-Faktor utolsó válogatóján
- A Hooligans dobosának, Kiss Endinek a lánya is indult az X-Faktorban
- Az X-Faktor egyik továbbjutója élőben közvetítette, ahogy megveri a párját