nlc.hu
Sztárok
Balogh Krisztofer elvesztette a lelkesedését

Sztárban sztár leszek!: Balogh Krisztofer egy ideje már nem érezte jól magát a műsorban

Balogh Krisztofer vallott a Sztárban sztár leszek!-ben töltött utolsó napjairól.

A nézők legnagyobb meglepetésére Balogh Krisztofer és Kárász Dávid kerültek veszélyzónába a Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásában, majd előbbi távozott a versenyből. Krisztofer kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, sokak szerint a döntőben lett volna a helye, mégis búcsúzott a műsortól. Állítása szerint nem volt csalódott, egy ideje már nem érezte a motivációt. 

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csalódott vagyok. Az elmúlt napokban már arról beszéltem a versenyzőknek és a produkcióban dolgozóknak is, hogy nem tudom, mi van velem, már nem élvezem a versenyt. Nem hazudok akkor sem, ha azt mondom, megéreztem, hogy ez fog történni. Túl sok volt, már nehezen bírtam elviselni a terhelést és kezdett fizikailag is kihatni rám a stressz és a szorongás. Csak Gabi miatt vagyok szomorú. Szerencsére nem érzem úgy, hogy cserben hagytam, mert mindent megtettem és beleadtam, így a lelkiismeretem teljesen tiszta” – mondta a Borsnak Tóth Gabi utolsóként kiesett versenyzője.

sztárban sztár leszek vége

Balogh Krisztofer búcsúzott (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top