Szombaton este láthattuk Vastag Tamást az Életünk történetében, ahol a testvérével a jövőjükről és a terveikről meséltek, ezzel szemben a tegnap véget ért Álarcos énekes valódi múltidézés volt az énekesnek.
„Imádtam a műsor minden pillanatát, még azt is, amikor az öltözőben várakoztam. 2010-ben éreztem magam, hiszen ugyanebben a stúdióban, nagyrészt ugyanezzel a stábbal csináltuk végig az X-Faktort, amikor megszületett Vastag Tamás, az énekes. Felszínre törtek olyan érzések, amelyeket régen elfelejtettem, vagy elnyomtam magamban, elborítottak az emlékek” – kezdte Tamás, és hozzátette, hogy a legjobb az volt, amikor végre üdvözölhette és megölelhette az X-Faktorból már régóta ismert embereket a leleplezés után. Talán meglepő, de otthon is könnyebben tartotta a titkát, mint a forgatáson.
„Figyelmeztetni kellett magamat az Álarcos forgatása alatt, hogy ők nem tudják, ki vagyok, miközben nekem meg annyi, de annyi kérdésem lett volna hozzájuk. A végén egymást átölelve pityeregtünk, és éreztem, hogy értik, min megyek keresztül, hogy most sikerült, ami tizenegy évvel ezelőtt nem, most első lettem.”
Tamás álmában sem gondolta, hogy nyerhet, nem is volt az elsődleges célja, csupán a játék kedvéért mondott igent, mert ez az egyik hobbija. A családjával és a barátaival imádnak mindenféle társasjátékot, csapatsportot, mindezt valóban a játék élvezete teszi szórakoztatóvá, az énekes ott sem a győzelemre hajt. Sokkal inkább szereti a játékokra jellemző különös feszültséget, amikor legyőzheti saját magát.
„Talán ez abból is adódik, hogy elkönyveltem magamat örök másodiknak, és ezzel teljesen együtt tudok élni. Amikor már csak ketten álltunk ott álarcban a színpadon, majd az utolsó dalomat elénekeltem, az leírhatatlan érzés volt. Beleengedhettem a hangomat, azt éreztem, abban a pillanatban semmi sem fájt, azt a pillanatot nagyon átéltem. Addig mindent másképpen kellett csinálnom, mint ahogy alapból tettem volna, nehogy lebukjak, és ez az egyik dolog, ami végig nehézséget okozott. A másik, hogy megviselt a fent említett időutazás. Néha ugyanabból az öltözőből indultam a színpadra, ahol tizenegy éve öltöztem, és amikor egyedül vártam a fellépésre, beugrottak régen a szőnyeg alá söpört dolgok, azóta megoldatlan problémák, ezekkel ott a magányomban volt időm foglalkozni.”
Mindez érzékenyebbé és elfogadóbbá is tette az énekeset, aki eleinte senkit sem avatott be a titkába, később is csak azért, mert szüksége volt alibire. Nagyjából a forgatás közepén kérte a bátyja, Vastag Csaba segítségét, és ő örömmel mondott igent.
„Nem tudtam meglepni, őt amúgy is nehéz. Viszont a családomnak mindenképpen meglepetést akartam okozni, pláne, miután kiderült, hogy a Kaméleon jelmezt kapom. A bolygók furcsa együttállása, hogy engem otthon úgy nyolc éve kaméleonnak becéz a gyerekeim édesanyja, mert könnyen adaptálódok más emberekhez, képes vagyok felvenni a rájuk jellemző tulajdonságokat, ami például a színházi munkában kifejezetten előny. Aztán egyik nap a kisfiam egy óvodai rajzfeladatnál úgy gondolta, hogy rajzol egy kaméleont, és azzal dicsekedett el nekem. Ott elképesztő nehéz volt megállni, hogy ne mondjam meg, mit forgatok éppen.”
Három mozgalmas hónap van Tamás mögött, aki azért is tudta eltitkolni otthon, hogy az Álarcos énekesben szerepel, mert az utóbbi időszakban számos felkérést, munkát kapott.
„Nagyon össze kellett egyeztetni a dolgokat, kevés alvás és sok munka volt, ezt pedig kimondottan élveztem. Az anyjuk vitte a gyerekeket, és teljesen rá maradt az otthoni munka oroszlán része. Hozzá kell tennem, ez nem az Álarcos énekes miatt volt így, nekem mindig is a pozitív dolgok maradnak a gyereknevelésből, az acélos része a gyerekeim anyjára marad. Nála jobb anyát elképzelni sem tudnék, most még inkább felértékelődött minden, amit tesz.”
Tamás sokszor gondolta, hogy lelepleződik, hiszen többször elhangzott a neve a Nyomozóktól. Különösen akkor érezte, nincs tovább, amikor Járai Máté vendégnyomozóként vett részt az egyik adásban, és mivel öt éve együtt dolgoznak a Győri Nemzeti Színházban, az énekes biztosra vette, lebukik.
„Új lendületet kaptam, amikor nem ismertek fel, és úgy dicsértek. Nem számított, kinek a testvére vagyok, nem számított, hogy nézek ki, vagy mit tettem eddig, csak az akkori teljesítményemet értékelték. Éppen ezért, nem hiszem, hogy van még egy műsor, amit ennyire jó megnyerni. Itt előítéletek nélkül megmérettettem magam. A tavalyi év nemcsak azért volt nehéz, mert a pénzbevételek miatt aggódtam, hanem azért is, mert egy igazi színpadi ember vagyok. Igaz a mondás, hogy nekünk ezer ember szeretetére van szükségünk, hogy magunkat tudjuk szeretni, és most ebből a szeretetből elképesztő mennyiséget kaptam, amiért nem tudok elég hálás lenni.”