nlc.hu
Sztárok
Kint az új ABB lemez

Jobb később, mint soha: 40 év után itt az új ABBA-lemez, a Voyage

40 év után a svéd együttes, az ABBA visszatért, tíz új dallal.

Augusztusban érkezett a hír, hogy újra összeáll az ABBA. Már 35 éve, hogy a zenekar feloszlott, de az együttes tagjai beharangozták, hogy jövőre újra koncertturnéra indul a csapat. Sőt az Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid alkotta négyes új dalokkal is készült és november ötödikén debütált az új albumuk.

Itt az új Abba album

Fotó: Getty Images

Még jó, hogy a tagok 35 év után úgy gondolták, hogy jó szórakozás lenne ismét egyesíteni az erőiket, és stúdióba vonulni, ugyanis hatalmas az érdeklődés az új számok iránt. Az I Still Have Faith in You és a Don’t Shut Me Down, amelyek már korábban megjelentek
(eredetileg az volt a terv, hogy csak két számot készítenek) csak a Spotifyon sok tízmillióan hallgatták meg az elmúlt hónapok alatt.  

Íme egy szám az új albumról:

Az együttes egyébként sosem jelentette be hivatalosan a feloszlását, de 1982 után többet nem léptek fel együtt, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a zenekart alkotó párok házasságai is válással végződtek.

Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.

(Hvg)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top