Az 1990-es évek végének egyik legnagyobb slágerét egy olasz együttes szállította, ők voltak az Eiffel 65, a dal pedig nem volt más mint a Blue (Da Ba Dee). A kislemez 1998 októberében jelent meg, és számos ország toplistáján első helyezést ért el, köztük nálunk, Magyarországon is, később Grammy-díjra is jelölték a legjobb dance szám kategóriájában, igaz, a szakmai oldalról vegyes kritikákat kapott hozzákészült videoklipet 2011-ben az NME kulturális magazin az az ötven legborzasztóbb klip közé sorolta.
De nem lehet elvitatni, hogy a maga módján komoly nyomot hagyott a világon, Blue (Da Ba Dee), több filmben is felcsendül például, lásd a 2010-es Vasember 3, de feldolgozások is készültek belőle, életében legalább egyszer mindenképpen meg kell hallgatni mindenkinek azt a változatot, amit különböző háztartási és irodai eszközök „adnak elő”, és a Vice még egy rövid riportfilmet készített arról, hogyan is született meg a dal.
Az együttest eredeti felállásban Jeffrey Jey, Maurizio Lobina és Gabry Ponte alkotta. Előtte számos hasonló projektben vettek részt előadóként és producerként is, 1998 szeptemberében megalapították saját zenekarukat. Ami a névválasztást illeti, Eiffel nevet egy számítógép véletlenszerűen választotta ki három lehetséges együttesnév közül, de a 65 számot tévesen adták hozzá. A producer egy telefonszámot írt egy papírra, és ennek a számnak a két számjegye átmásolódott egy papírra, és úgy nézett ki, mintha utólag írták volna az Eiffel névhez. A grafikus, aki a zenekar logóját tervezte, nem tudva ezt, szépen részéve tette a nevüknek.
A világhírnevet a Blue (Da Ba Dee) hozta el nekik. „Néhány nappal azután, hogy a rádiók játszani kezdték, már fel is léptünk vele” – nyilatkozta Jeffrey Jey. Szinte nem volt olyan nap, amikor ne adtak volna koncertet, és olyan előadókkal együtt léptek fel, mint a Destiny’s Child vagy Bon Jovi. „Az életben csak egyszer adódik ilyen lehetőség, ki kell használni” – tette hozzá.
A Blue (Da Ba Dee) mellett a Move Your Body című szám is igazi siker lett, mindkét dal az Europop című debütáló albumon található, mely 1999. november 22-én jelent meg, és ami 2000-ben elnyerte az év külföldi dance albumának járó Fonogram-díjat. Ezt még két album követte, a 2001-es Contact! és a 2003-as Eiffel 65. Két évvel később Gabry Ponte elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentráljon. „Egy zenekar olyan mint egy család, vannak rosszabb pillanatok, vannak, amikor az emberek nem jönnek ki egymással. 2003-ban és 2004-ben nagyon sok pénzt veszítettünk azzal, hogy Gabry Ponte a saját karrierjét akarta építgetni, és azért nem tudtunk annyi fellépést vállalni. Eljött a pont, amikor úgy döntöttünk, egyszerűbb esz, ha csak ketten koncertezünk” – mesélt a Vice riportjában Jeffrey Jey.
2005. május 16-án a fennmaradó tagok úgy döntöttek, hogy szakítanak kiadójukkal, a Bliss Corporationnal, de mivel az „Eiffel 65” név a cég tulajdonát képezte, így a duó új név alatt folytatja zenei karrierjét, 2006-ban Bloom 06 név alatt megjelent a Crash Test 01, majd 2008-ban Crash Test 02 című albumuk. A Bliss Corporation megerősítette, hogy az Eiffel 65 új felállása 2007 nyarán debütál, de a debütálást elhalasztották. Két évvel később, 2010 júniusában a Bloom 06 weboldalán bejelentették, hogy az Eiffel 65 újra összeáll, és azóta több kislemezzel is jelentkeztek, és folytatták a koncertezést is. „Annyi változott a kezdetekhez képest, hogy most már több generáció is ismeri a zenénket. Olyan, mintha a Blue most jött volna ki… Nagyon szerencsés fickó vagyok. Kevés embernek volt része abban, amiben nekem részem volt, és ez nemcsak tehetség, hanem szerencsére kérdése is, ezt meg kell érteni” – mondta Jey.
