Kóbor János elárulta a Borsnak, hogy nem telik el nap, hogy ne gondolna a koronavírusban elhunyt Benkő Lászlóra és Mihály Tamás basszusgitáros barátjára. Az Omega frontembere arról is beszélt a bulvárlapnak adott interjúban, hogy új korszak kezdődik a zenekar életében, sőt arra is kitért, milyen temetést képzelt el magának.
“Hiszek a hamvasztásban. Szerintem 8 milliárd embernél már könnyebben jöhet az szóba. A temetők is korlátozottak” – indokolta, miért gondolkodik a hamvasztásban. “A Balatonnál szeretnék örök nyugalomra térni, hogy a hamvaimat a szél szórja majd végig az ország egyik legcsodálatosabb tájékán” – tette hozzá Kóbor János.
Elmondása szerint gyötri őt a zenekar tagjainak elvesztése, a frontember és együttese életében a gyász letelte után új időszak kezdődik. “Új kihívások és új körülmények között kell megadnunk a rajongóinknak azokat az élményeket amiket eddig nyújtottunk” – árulta el az Omega énekese.
Olvass még Kóbor Jánosról az nlc-n!
- Kóbor János a dallopásról: „Már hozzászoktunk, hogy felhasználják a dalainkat”
- Csodaszép kis hölgy lett Kóbor János kislánya, friss fotón a 13 éves Léna
- Kóbor János: „Egy hasonlóság van Mick Jagger és köztem: egyetlen napot sem töltöttünk zenetanulással”