nlc.hu
Sztárok
Kóbor János a saját temetéséről

Kóbor János: “A hamvaimat a szél szórja majd végig” – már megtervezte a temetését az Omega frontembere

A hamvasztásban hisz a 78 éves énekes.

Kóbor János elárulta a Borsnak, hogy nem telik el nap, hogy ne gondolna a koronavírusban elhunyt Benkő Lászlóra és Mihály Tamás basszusgitáros barátjára. Az Omega frontembere arról is beszélt a bulvárlapnak adott interjúban, hogy új korszak kezdődik a zenekar életében, sőt arra is kitért, milyen temetést képzelt el magának.

Kóbor János

Kóbor János már olykor-olykor gondol az elmúlásra – MTI Fotó: Biró István

Hiszek a hamvasztásban. Szerintem 8 milliárd embernél már könnyebben jöhet az szóba. A temetők is korlátozottak” – indokolta, miért gondolkodik a hamvasztásban. “A Balatonnál szeretnék örök nyugalomra térni, hogy a hamvaimat a szél szórja majd végig az ország egyik legcsodálatosabb tájékán” – tette hozzá Kóbor János.

Elmondása szerint gyötri őt a zenekar tagjainak elvesztése, a frontember és együttese életében a gyász letelte után új időszak kezdődik. “Új kihívások és új körülmények között kell megadnunk a rajongóinknak azokat az élményeket amiket eddig nyújtottunk” – árulta el az Omega énekese.

Olvass még Kóbor Jánosról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top