„Sokszor ő volt az, akinek a vállán először sírtam ki magam” – Puskás Peti és a nők

Édesanyám, Besztercei Zsuzsanna

Anyukám is színésznő, aki negyvenéves korában nagyot vállalt, amikor úgy döntött, hogy otthon marad velem meg az öcsémmel. Hálás vagyok neki, hogy így döntött, mert ennek köszönhetően hiába vagyok színészgyerek – apukám és nagyszüleim is színészek –, mégis stabil, nyugodt háttér volt mögöttem, valamint a szüleimmel is harmonikus kapcsolatom volt. Az öcsém születése előtt még én is másképp éltem: suli után egyből színházba mentem, és este is sokáig ott voltam anyuval meg apuval. Miután az öcsém megszületett, anyukám úgy érezte, hogy a két gyereknek ennél nyugodtabb és kiszámíthatóbb életre van szüksége, ezért hozta azt az áldozatot, hogy otthagyja a pályát. Annyira jó volt nekem anyuékkal otthon, hogy 29 éves koromig velük éltem, és az öcsém is csak 26-27 éves korában költözött el otthonról. Anyu volt a stabil pont az életünkben. Apu sokat játszott, és amikor elszerződött vidékre, előfordult, hogy egy-két hétig nem láttuk, de anyu akkor is ott volt velünk.

A véleményére mindig nagyon adok. Amikor színházban próbálok valamelyik előadásra, mindig az egyik első gondolatom, hogy anyukám milyen boldog lesz, amikor láthat a darabban, és azt is tudom, hogy a Madách Színház számára milyen sokat jelent, hiszen a főiskola alatt ott volt gyakorlaton. Az is egy szép összefonódás, hogy anyukám pont azt a szerepet játszotta huszonéves korában itt, mint amit most Bogi játszik A Napsugár fiúkban a nyíregyházi színházban. Anyuék nem annyira lelkesedtek, hogy színész legyek, pedig már egészen kisgyerekként voltak ilyen ambícióim. Mindig kötötték valamihez: először legyenek jók a jegyeim, aztán sikerüljön az érettségi, majd legyen jó a felvételi… Szerették volna, hogy végre legyen egy ember a családban, aki nem művészeti pályát választ, de legbelül azért érezték, hogy nem én leszek az. Amikor jelentkeztem a Megasztárba, arról is úgy gondolkoztak, hogy persze, próbálja meg, de nem biztos, hogy sikerülni fog. Aranyos ötlet a gyerek részéről, de inkább menjen egyetemre. Amint látták, hogy megy a dolog, persze mellém álltak, ugyanakkor kritizáltak is, de ezek mindig fontos, építő kritikák voltak. Máig nagyon büszkék rám, megnézik az előadásokat, a műsorokat, amikben szerepelek, mindig kikérem a véleményüket. Nagyon együtt élnek a karrieremmel, próbálnak arrafelé terelni, hogy ne rossz példákat kövessek. Szerencsés vagyok, hogy általuk már a kezdetektől volt velem két olyan ember, akik érdemben hozzá tudtak szólni a dolgaimhoz. Viszont sosem lettek teniszszülők, nem telepedtek rá a karrieremre, és nem akartak a menedzsereim lenni.

Mentorom, Flohr Mária tanárnő

Flohr tanárnő az énektanárom legalább tizenöt éve. A Megasztár után úgy döntöttem, hogyha már ismert lettem, illene megtanulnom énekelni. (nevet) Abban az időszakban már voltak előttem rossz példák: láttam, hogy ha valaki hátradől a műsorfolyam után, akkor nem jut messzire. Én inkább szerettem volna fejleszteni, képezni magam, és a Madách Színházban jól ráéreztem arra, kivel jó együtt dolgozni. Flohr Mária nemcsak az énektanárnőm lett, hanem a bizalmasom is. Egy olyan ember, akire nemcsak szakmailag lehet számítani, hanem az élet más területein is. Még az esküvőmre is eljött, pedig a karantén miatt akkor már igencsak rég voltam nála utoljára énekórán.

Flohr tanárnőhöz rengetegen jártak a Madách Színházból, az ő ajánlásuknak köszönhetően találtam rá én is. Akkoriban még a Színművészeti Főiskolán tanított, és nagyon élveztem, hogy az énekóra ürügyén én is járhattam oda. Ő volt az, aki felkészített az első szerepemre, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musical főszerepére. Olyan, mint egy vízilabdaedző: néha nagyon szigorú tud lenni, keményen megdolgoztat és olykor nyersen tud fogalmazni, de erre nagy szükségem volt az elején, mert neki köszönhetően tanultam meg alázattal dolgozni. A mai napig magázom őt, mégis a barátomnak tartom. Sokszor ő volt az, akinek először sírtam ki a vállán magam, legyen szó szakításról vagy valamilyen szakmai kudarcról: sok titkomat megosztottam vele. Olykor a baráti köröm tagjainál is többet tudott rólam. Az éneklés terén pedig tényleg ő tanított meg mindenre, amit most tudok. Az évtizedek során rengeteg ember fordult meg nála a szakmából, köztük több példaképem is, és ennek köszönhetően tanítás közben mindig sok példát tudott nekem hozni. Ha hibát követtem el, elmondta, kik követtek még el hasonló hibát, ha elvesztettem az önbizalmam, elmesélte, kik veszítették még el, és hogyan álltak fel belőle. Kiváló emberismerő, és ezért is szeretek vele sokat beszélgetni. Ő egy nagyon fontos támaszom.

A legjobb barátom, Füri

Fűrész Andrea – akit mindenki csak Fürinek ismert – volt a legjobb barátom már az egyetem óta. Sajnos már nem él, ugyanis pár évvel ezelőtt egy súlyos rákbetegség elvitte őt. Mindig mondják, hogy az embernek gimnáziumból vagy az általános iskolából maradnak meg a legjobb barátai, de nálam nem így alakult: Füri volt az egyetlen, aki hosszú-hosszú évekig kiváló barátom volt, pedig őt csak kicsivel az érettségi után ismertem csak meg. 19 éves voltam, amikor a Pázmány piliscsabai kampuszán találkoztunk. Azóta mindig ott volt mellettem, napi kapcsolatban álltunk és bármivel felhívhattam őt. Együtt éltük a húszas éveinket, egyszerre lett munkánk, segítettük egymást, rengeteget buliztunk és hihetetlen dolgokat éltünk meg együtt. Voltak időszakok, amikor minden napunkat, minden éjszakánkat együtt töltöttük. Híres és mély barátság volt a miénk, mindenki tudta rólunk, hogy milyen jóban vagyunk. Ő már nekem mindig is a legjobb barátom marad. Nehéz róla beszélni így, hogy már nincs köztünk.

Bár már évek teltek el a halála óta, még mindig előfordul velem, hogy odanyúlok a telefonhoz, mert fel szeretném hívni. Furcsa is, hogy nem volt ott az esküvőmön és nem ismerhette Bogit, és a feleségem is csak hallomásból ismeri őt. Nehéz dolog elveszíteni valakit, aki ilyen fontos szereplője volt az életemnek. Emlékszem, a betegségét is nehéz volt megélni, kemény pillanatok voltak, amikor rossz hírekkel hívott fel. Párszor összetört a szívem. Ez egy két-három éves, hosszúra nyúló folyamat volt. Harminckét évesen legyőzte őt a rák, pedig a betegsége folyamán voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy minden remény megvan arra, hogy rendbe fog jönni. A legrosszabb az a pillanat volt, amikor összezuhant körülötte minden, és láttam rajta, hogy nagyon nagy a baj. Fel kellett készülnöm arra, hogy a barátom hamarosan elmegy. Nekem is nehéz volt ezt feldolgozni, de a barátságunknak is. Az utolsó napokban és hetekben már nem nagyon beszéltünk egymással. Fel akartam még hozzá menni, hogy ajándékot vigyek neki, de mondta, hogy ne menjek. Talán már nem akarta, hogy abban az állapotban lássam. Addigra már úgyis elbúcsúztunk egymástól, felesleges volt egymás szívét fájdítani tovább. Azóta egy tetoválást viselek róla a karomon és a kórusom is az ő nevét viseli: Füri ZeneTér.

A menedzserem, Bánki Judit

Judit a menedzserem legalább öt éve, de nemcsak a menedzserem, hanem egyben nagyon jó barátom: egy olyan ember, akiben megbízom. Szeretek vele megjelenni, és azt érzem, hogy mindig számíthatok rá nemcsak munkatársként, hanem barátként is. Örülök neki, hogy az elmúlt években úgy alakult az életem, hogy csupa olyan emberrel dolgozhatok, akiket nemcsak munkatársként, hanem emberként is nagyon szeretek. Ez engem is motivál, hiszen nemcsak magamért, hanem értük is dolgozom. Judit bármikor felhív, tuti, hogy mindig jót dumálunk. Látom rajta, hogy boldog a sikereimtől, mert büszke arra, hogy együtt dolgozunk, és boldog attól, ha valamilyen projekt összejön. Sokat beszélgetek vele a döntéseim meghozatala előtt, nagy szerepe van a sikereimben. Jólesik, hogy nemcsak egy kliens vagyok számára, hanem hosszú távon gondolkodik bennem. Emiatt sosem kényszerít bele olyan dolgokba, amikről tudja, hogy ugyan lehetne vele pénzt keresni, de nekem igazából nem tetszik, nem érzem magaménak. Ez azért nem minden menedzsernél működik így. Juci mellett nem az történik, hogy folyamatosan halmozódnak fel a problémák, hanem akadnak problémák, amiket megoldunk együtt, mert vele mindig egyről a kettőre jutunk. Türelmes velem, és én is mindig türelmes vagyok vele. Juci jóban van Bogival is, nagyon jó társalgópartnerei egymásnak, sokszor beszélnek telefonon. Még közös Messenger-csoportunk is van, ahol osztunk meg egymással fontos gondolatokat, vagy akár vicces sztorikat. Ez egy annyira harmonikus baráti- és munkakapcsolat, hogy bízom benne, még nagyon sokáig megmarad.

Anyósom, Dallos Ágnes

Bogival kapcsolatban az is nagyon fontos volt nekem, hogy a családi háttere is sok mindenben hasonlít az enyémhez. Ez egy különleges összefonódási pont köztünk. Ő is rengeteget beszél az anyukájával, és ahhoz képest, hogy hamarosan harminchét éves leszek, napi három-négy alkalommal én is beszélek a szüleimmel. Átjárnak hozzánk, én is sűrűn megyek hozzájuk, és Bogi is így van a szüleivel, akik szintén gyakori vendégek nálunk, és mi is náluk. A karantén idején nagyon élveztem, hogy mind lent voltunk Győrben, és azzal telt az életünk, hogy átjártunk egymáshoz – persze szigorúan óvva az ő egészségüket is. Hihetetlen az a családi idill, amiben élünk. Ágiban nagyon bírom, hogy rengeteg dolgot meg tudunk beszélni egymással. Nagyon hamar kialakult köztünk a jó kapcsolat, én is fel szoktam őt hívni, és ő is fel szokott hívni engem. Megosztja velem az érzelmeit és a meglátásait, ahogy én is vele. Örülök annak, hogy ilyen jó kapcsolatom lehet azzal az emberrel, aki Bogi számára az egyik legfontosabb. A bizalmát nem volt könnyű elnyerni, de ugyanez volt a helyzet Bogival is az elején. Fél éven keresztül udvaroltam neki, ez alatt nagyon sok nemet és visszautasítást kaptam, de nem adtam fel, és már ebben az időszakban elkezdtem kialakítani a kapcsolatot a szüleivel. Tudtam, hogy Boginak fontos, hogy lássa: a szülei megbíznak bennem, mert akkor ő is bízhat bennem. Örülök a szoros kapcsolatnak, az esküvőn is jó volt látni, hogy a szülőket mennyire bevontuk, Bogi anyukája rengeteget segített abban, hogy a vendégek feloldódjanak. Ágiban nagyon szeretem azt a szenvedélyt és segítőkészséget, ami belőle árad. Iszonyatosan szorgalmas nő, és ezt a tulajdonságát sokszor arra használja, hogy segítsen a családnak és a barátoknak. Elképesztően hasonlít Bogira nemcsak külső jegyekben, de a természetében is. Szoktam is mondani Boginak, hogy tiszta anyja. (nevet) Lehet, hogy sokat vitatkoznak, de nagyon egyformák. Lett most egy kiskutyánk, és látom Bogin, hogy ugyanúgy neveli, ahogyan azt az anyukájától látja az ő kiskutyájuk kapcsán. Ezen nagyon szoktam nevetni.