nlc.hu
Sztárok

Körtvélyessy Zsolt angol tanulás

Körtvélyessy Zsolt 80 évesen kezdett el angolt tanulni

Körtvélyessy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, a teátrum pedig nem tudta nélkülözni a színészt a forgatási napokra.

Körtvélyessy Zsolt egy szerep kedvéért kezdett neki a nyelvtanulásnak – írja a Blikk.

Körtvélyessy Zsolt angolt tanult

Fotó: Schumy Csaba/smagpix

„Részt vettem a castingon, ott választottak ki. én pedig nagyon örültem. Régen rengeteget forgattam, most viszont jóval ritkábban keresnek meg filmesek… Nagyon izgalmas volt a feladat, egy zongoratanárt alakítottam volna, és bár csak egy kis epizódszerepet kaptam, nagyon készültem a munkára. A főiskola óta nem használtam az angolomat, viszont ide az kellett. Egy idő után kikopik ez a tudás, így nekem is fel kellett frissítenem, szóval elkezdtem újra angolul tanulni. Videókat néztem, illetve a lányom is segített, sőt a produkciótól is, mert leírták nekem kiejtés szerint a szavakat. Sokat készültem, ám nem sokkal a forgatás előtt kiderült, hogy nem jön össze a munka” – mondta a feleségét és öccsét is gyászoló Körtvélyessy Zsolt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top