„Ez idáig az élet folyt magától, kislány voltam, aztán kamasz, történtek jók és rosszak, elváltak a szüleim, volt, hogy belementem nem működő kapcsolatba, aztán jött a nagy szerelem, összeházasodtunk, gyerekeink születtek, és ez most egy óriási trauma. Most ismertem fel, hogy ezek a periódusok a különböző életeim voltak, és most, ha tetszik, ha nem, egy újat kellett indítanom…” – mesélte a 46 éves Epres Panni a Glamour Booknak adott interjúban, aki, hozzátéve, hogy egy új életszakaszba ért, amelyben önálló, független nőként kell érvényesülnie.
Magasugrásból modellkedés
Panni egy gödöllői katolikus családban nevelkedett, fiatalabb éveiben a tanulás és sport foglalkoztatta, bár a régészet is megmozgatta a fantáziáját. A sportok közül a magasugrást és a kosárlabdát űzte, és még csak 17 éves volt, amikor felfigyeltek a modellalkatára. 1994-ben meghívták a Supermodel of the World magyarországi versenyébe, ahol második helyezést sikerült elérnie. Ebben az időszakban találkozott későbbi férjével, Benedek Tiborral is, akivel útjaik egy rövidebb kapcsolat után elváltak. Benedek Tibor Olaszországba költözött, Epres Panni pedig befejezte iskoláit – diplomamunkáját a paralimpia történetéről és médiában való megjelenéséről írta – és modellkedni kezdett. Kedvenc modellje volt Náray Tamásnak, akivel 14 évet dolgozott együtt, és szinte minden hazai divatbemutatón, divatmagazinban láthattuk.
Benedek Tiborral 10 év után, 2003-ban találkozott ismét, amikor is újra fellángolt a szerelem közöttük és ismét egy pár lettek. Benedek Tibor akkor már túl volt egy váláson, és Olaszországban született egy lánya is, Ginevra. 7 év elteltével 2010-ben összeházasodtak, ekkorra már megszületett két gyermekük, Mór és Barka.
Panni a nemzetközi modellkarrier helyett a családot választotta, több, korábbi interjújában is elmesélte, hogy számára mindig is sokat jelentett a család, ezért bárhol is volt a világban, hazahúzta a szíve. „Én az a fajta magyar lány vagyok, akinek állandóan honvágya van, soha nem tudtam meghozni azt az áldozatot, hogy több hónapig kint legyek a családom nélkül. Mondtam már vissza Vogue-fotózást, ami a csúcsot jelenti a szakmában” – mesélte a modell egy korábbi DTK Show-ban.
Itthon
A családjával 2004-től élnek folyamatosan újra Magyarországon, addig a férj sportolói pályafutása miatt ingázniuk kellett Olaszország és Magyarország között. 2014-ben közösen üzleti vállalkozásba fogtak, társtulajdonosai lettek a budapesti Trattoria Gusto étteremnek, mindeközben Panni továbbra is feltűnt divatbemutatókon, reklámokban.
2020. június 18-án aztán bekövetkezett a tragédia, hosszas betegség után elvesztette férjét, Benedek Tibort. A modell és anya érthető módon visszavonult a nyilvánosságtól, és arra kérte az újságírókat, tartsák tiszteletben a gyászát. Csak 2021 júliusában láthattuk viszont KATA SZEGEDI kampányfotóin, majd megtörve a hallgatást, az RTL Klubnak mesélt az elmúlt nehéz időszakról és azt is elmondta:
amikor egy ilyen trauma éri az embert, vagy ilyen helyzettel kell szembenéznie, az igazi érzelmi hullámvasút.
„Én nagyon erős vagyok, elfogadtam a helyzetemet, és a gyerekeimért és mindenkiért megyek tovább, és talán ebben van az erőm, ami végtelenségig kitart. Fel kellett sok szempontból nőnöm” – mondta a modell, aki szeptemberben azt is nyilatkozta, hogy hamarosan saját podcastcsatornát indít, ahol nem mással, mint a pszichológiával fog foglalkozni. Mint mondta, nem szakértő, de nagyon érdekli a téma, így tizenkét topikkal készül a hallgatók számára, amelyeket különböző beszélgetőpartnerekkel jár majd körül.
Fotó: Smagpictures
(via)