nlc.hu
Sztárok

Bodrogi Gyula beszéde Oszter Sándor temetésén

Bodrogi Gyula elmondta, hogyan készült Oszter Sándor temetésére

Napokig tartott, mire összeszedte a gondolatait.

Oszter Sándor 73 éves korában, váratlanul meghalt szívinfarktusban október 29-én. Temetését lánya, Oszter Alexandra szervezte meg, két hete derült ki, hogy a színművészt december 11-én szombaton temetik. “Kedves Mindenki! Aki szerette Édesapámat, akit az EMMI saját halottjának tekint, december 11-én de. 10 órakor a Farkasréti temetőben közösen megemlékezhet velünk együtt – írta Alexandra a Facebookon. – Írhatnám, hogy kísérjük utolsó útjára, de úgysem az utolsó útja lesz… Tudom, sokaknak ifjúságát meghatározó alakja és sokak példaképe volt. Mindenkinek szíve joga ott lenni, aki úgy érzi!” 

Alexandra hozzátette, hogy az esemény nem sajtónyilvános.

Később kiderült, hogy a temetésén a beszédet Bodrogi Gyula mondja, akit Oszterhez régi barátság fűz. “Egyáltalán nem volt könnyű megírni a beszédet. Hosszú napokig csak ültem a papír fölött, próbáltam összeszedni a gondolataimat – mondta a Blikknek Bodrogi.  – Azon gondolkodtam, mit mondjak Sándorról… Elevenítsem fel az első találkozásunkat? Vagy meséljek régi anekdotákat? Nem ment, egyszerűen nem tudtam könnyedre venni a figurát, mert olyan hirtelen és fiatalon ment el. Végül a beszéd is erről szól, hogy neki még élnie kéne és játszani.”

bodrogi gyula mikrofonnal

Bodrogi Gyula az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon 2021. október 9-én. Oszter Sándorral a vadászat is összekötötte, Bodroginak külön szobája volt Oszter diósjenői birtokán / Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top