
Failoni Donatella állapota az elmúlt hetekben jelentősen romlott, lánya szerint már az ágyból sem tud felkelni.
A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas Oszter Sándor lánya, Oszter Alexandra a Borsnak arról beszélt, hogy miközben fia, Axelo Hunor állapota látványosan javul a márciusi autóbaleset után, édesanyja, Failoni Donatella egyre gyengébb. „Anyukám nagyon-nagyon gyenge, igazából most már fel sem tud kelni az ágyból. Nincs annyi ereje az izmaiban, hogy lábra álljon” – mesélte megtörten.
A helyzetet nehezíti, hogy Oszter Sándor özvegye teljesen elzárkózik a további orvosi vizsgálatoktól. Oszter Alexandra elmondta, már egy éve próbálja rávenni édesanyját a kivizsgálásokra, de sikertelenül.
„Folyamatosan figyelik az orvosok, és én vinném is további vizsgálatokra, de ő mereven ellenáll. Nem engedi. Már egy éve harcolok vele. Így pedig nagyon nehéz bármit is tenni érte” – vallotta be Oszter Alexandra, aki folyamatosan az édesanyja mellett van a diósjenői otthonukban és ápolja.
Szembement apja akaratával Oszter Alexandra
Imádta diósjenői birtokát Oszter Sándor. Rendszeresen látta vendégül a barátait, a vadásztársait, ám megválogatta, ki tehette be a lábát az otthonába. Lánya azonban mindig is azt szerette volna, ha a birtokot mások is élvezhetik. Ezeket a terveket most kész megvalósítani.
„Az én indíttatásom az volt, hogy csináljunk ott valamit, ami közösségi érdekű is, vonzza a látogatókat, és egyfajta turisztikai látványosság, de ő erről hallani sem akart. (…) Amikor elment, akkor nagyon gyorsan neki is láttam. (…) Az istálló épület tetején volt egy elhagyatott padlás, ahol a vadászok alhattak, egy hatalmas, 300 négyzetméternyi, amelyet a párommal beépítettünk, lett több szoba, egy közösségi tér” – mesélte nemrég Oszter Alexandra, aki a birtokon egy emlékhelyet is létre akar hozni édesapja és legismertebb szerepe, Rózsa Sándor tiszteletére.
Kiemelt fotó: Szabolcs László / Fotócentrál
Ez is érdekelhet:
- Magyar Péter a Parlament épületén is változtat
- Durván beleálltak a kommentelők Szandi és lánya videójába: „Annyira égők vagytok, hogy arra nincsenek szavak”
- Tíz hónap házasság után válik a Barátok közt egykori színésznője, Szabó Kitti