Nem kellett a rendezőknek, titkárnő lett a Harisnyás Pippi egykori gyereksztárja

M. N. | 2021. December 10.
Egész életében kísértette Harisnyás Pippi karaktere Inger Nilssont, ami a felnőttkori színészi karrierjére is rányomta a bélyegét.

Astrid Lindgren 1945-ben megjelent Harisnyás Pippi című meseregényéből 1969-ben forgattak tévésorozatot Svédországban, majd 1970-ben svéd-NSZK koprodukcióban több egész estés filmet is. Mind a sorozat, mind pedig a filmek hatalmas nemzetközi sikert arattak és még évtizedekkel később is rendszeresen vetítették őket a tévécsatornák. A vörös copfos, felemás harisnyás, szupererővel rendelkező kislány szerepére mintegy 8000 jelentkező közül választották ki az akkor 8 éves Inger Nilssont.

Harisnyás Pippi (Fotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images)

Pippi csak fikció

„Azt hiszem, a válogatáson észrevették, hogy gyorsan meg tudom valósítani, amit kérnek tőlem és van színészi tehetségem” – idézte fel egy interjújában Nilsson, hozzátéve, hogy a valóságban egyáltalán nem olyan természetű volt, mint Pippi, sokkal közelebb állt hozzá a félénkebb Annika karaktere. Elárulta azt is, hogy a rendező, Olle Hellbom nem engedte a gyerekszereplőknek, hogy elolvassák a mesekönyveket vagy akár csak a forgatókönyvet, mivel arra törekedett, hogy minél természetesebb alakítást nyújtsanak.

„A kamerák előtt Pippi voltam, azonban azon kívül Inger maradtam. Soha életemben nem éreztem magam Pippinek.”

Bár Inger a sorozat és a filmek hatására kora egyik legnagyobb gyereksztárja lett, mégsem kapott újabb szerepeket. A színjátszás azonban mégis vonzotta, ezért érettségi után drámaiskolában tanult tovább. A szakmának azonban nem kellett.

Inger Nilsson Harisnyás Pippiként és napjainkban (Fotók: Getty Images)

„A rendezők, a producerek és a közönség nem akarta látni, hogy Inger Nilsson vagyok. Egy valódi személy, egy színésznő és Pippi csak fikció. Ostobaság volt, nem maradhattam örökké 9 éves.”

Mivel a színjátszásból nem tudott megélni, ezért évtizedeken át titkárnőként dolgozott. Emellett vállalt alkalmanként színházi, majd a nyolcvanas évek végétől kisebb filmes szerepeket is, ám Pippi karaktere egész életén át kísértette.

2002-ben (Fotó: Franziska Krug/Getty Images)

Nilsson ma már 63 éves, Stockholmban él. Az elmúlt 14 évben visszatérő szereplője volt a Der Kommissar und das Meer című német sorozatnak, de feltűnt a Celeb vagyok, ments ki innen! svéd változatában is. Jelenleg pedig Jägarna című svéd sorozatban játszik. Magánéletéről nem beszél a nyilvánosság előtt.

Exit mobile version