Halász Judit a gyerekkoráról

A karácsony közeledtével egy igazi ünnepre hangoló résszel jelentkezik az Így lettem sorozata, melyben Mészáros Antónia, az UNICEF ügyvezető igazgatója a gyerekkorról beszélget vendégeivel. Halász Judit széles mosollyal mesél gyerekkori emlékeiről, pedig a háború alatt látta meg a napvilágot. Apját Judit születése miatt két hétre hazaengedték a Don-kanyarból, de a család férfitagjai mind a harctéren voltak.

„Nekem azt hiszem, hogy gyönyörű gyerekkorom volt, dacára annak, hogy a háborúban születtem és őrületes szegénységet éltünk akkor meg. Azért volt gyönyörű gyerekkorom, mert a családom úgy vett engem körül, hogy rengeteg szeretetet kaptam.”

A beszélgetésből az is kiderül, hogy miért szorong még ma is a repülőgépek zajától és miért jelenti számára ugyanazt a Karcsi és a Józsi név. Szeretettel mesél szlovák nagymamájáról, akitől nem csak a világ legfinomabb sztrapacskájának receptjét tanulta meg, hanem azt is, hogy a meséknek, a történeteknek milyen fontos jelentőségük van. „Azóta tudom, hogy azok a legjobb mesék a világon, amit az ember saját maga, fejből mesél az unokájának vagy a gyerekének. A nagymamám olyan meséket mondott, hogy azt hittem leesem az ágyról a nevetéstől minden este.”

Legszebb emlékei nagymamáihoz és édesanyjához kötődnek, de felidézte a gyerekkori karácsonyait is. „Karácsonyfa volt, gyertyák égtek rajta és még a háború előttről maradt díszek. És úgy zajlott a karácsony, hogy anyukám főzött valamit, amit éppen lehetett kapni, a nagynéném pedig csengetett és szóltak, hogy megjött a Jézuska. Ajándék már nem nagyon volt. Amikor először kaptam ajándékot, arra nagyon emlékszem. Egy babakocsit kaptam. De nem igazán az ajándék volt a lényeg, hanem az együttlét, a béke.”

Judit nagyon jó gyerek volt, mindig igyekezett az édesanyja kedvében járni, mert nagyon szerette őt. A háború alatt, amíg édesapja a fronton harcolt, addig anyukája ruhákat varrt, hogy valamiből meg tudjanak élni. Amikor Judit gyerekkorában egy szavalóversenyen elmondta József Attila Mama című versét, akkor édesanyjára gondolt, mert úgy érezte, ez a vers éppen róluk szól. Színházban is anyukájával járt először. „Anyám eljött velem az első előadásokra és fogta a kezem. Amikor sötét lett, mondta, hogy »Ne félj, mindjárt világos lesz«.  És én úgy éltem végig az előadást, mintha az valóság lenne, és nekem volna valami titkos lehetőségem arra, hogy részt vegyek ebben.”

Nagyon megtetszett neki a színház világa, és amikor rájött, hogy a színészet egy létező foglalkozás, akkor eldöntötte, hogy ennek szenteli az életét. 9 éves volt ekkor. Az érettségi után jelentkezett is a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de mivel édesapja figyelmeztette, hogy „másodosztályú színésznőnek nem érdemes lenni”, volt egy B terve is. Erre azonban végül nem volt szükség. „Mindenki ott állt, izgult és jött ki a vizsgabizottság. A Várkonyi elment mellettem és kacsintott egyet. És én olyan boldog voltam, hogy lehet, hogy fel fognak venni.”

Judit szenvedélye, a lovaglás sem marad ki a beszélgetésből. Elmeséli, hogyan találkozott Karakánnal, és mi lett négylábú barátjának sorsa, miután ő elkezdte a Színművészeti Főiskolát. „Nekem rengeteget adott a lovaglás. Fegyelmet, összetartozást, koncentrációt, együttlétet, hitet. Amit mondott az edző, abban én nagyon hittem. Amikor azt mondta, hogy Zsuzsikám, ezt maga megnyerheti, akkor elhittem, hogy megnyerhetem.”

Halász Judit mesélt a gyerekkoráról

A műsorvezető visszatérő kérdése, hogy vendégei hogyan látják a most felnövekvő generáció, vagyis a világ jövőjét. Halász Judit is őszintén vall ezzel kapcsolatos félelmeiről, elmondja, hogy szerinte milyen problémákkal kell majd megküzdenie néhány évtized múlva az emberiségnek, milyen életet lát saját unokái előtt, és arról is beszél, hogy szerinte mi a megoldás. 

A Halász Judittal készült beszélgetés is megtalálható a műsor aloldalán, ahová nem csak az extra tartalmak miatt érdemes ellátogatni, de egy szeretetteljes virtuális UNICEF-képeslappal üzenetet is lehet küldeni egy olyan kedves személynek a gyerekkorodból, aki hatással volt az életedre.