Halász Judit 83 évesen is fáradhatatlan: a Vígszínház ikonikus művésze jelenleg 6 előadásban is helytáll.
„Pihentem én eleget. Évekig voltam beteg, és folyton azt kérdezgettem magamtól: mit csinálok én itthon? Délután ötkor már vitt volna be a lábam a színházba. Jólesik, hogy még szükség van rám” – vallotta be a Nők Lapjának adott interjúban, majd sorolja, mi mindenben játszik. Igaz, már csak kisebb szerepeket.
„A Vígszínháznak négy játszótere van, kellenek a színészek. A Vándorkutyát a Házi Színpadon különösen szeretem, én játszom a nagymamát. A Víg Szalonban pedig most volt a felolvasószínházunk premierje, a címe: Mielőtt elrepül. Egy házaspár beszélget egymással, egyikük már elment, de képzeletben jelen van. Negyven évig voltak együtt, és most visszanéznek az életükre. A Szerelmesfilm és a Lila ákác óta először játszunk együtt Bálint Andrással. Gyönyörű történet!” – áradozik a darabról.
Ilyen csodaszép volt Halász Judit 60 éve, színészpalántaként:




A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő elárulta, mi motiválja őt még ennyi év után is. „A hitem, hogy amit csinálok, jelent valamit. Hogy hatni tudok az emberekre, és utána kicsit jobb lesz nekik. Talán elmúlik a rosszkedvük, és könnyebben viselik a sok szörnyűséget, ami jutott nekik. Mert mindenki visel valamit. Hátha kicsit el tudnak emelkedni a hétköznapoktól, és elgondolkodnak” – osztotta meg.
Ami pedig a hihetetlen pozitív kisugárzását illeti, Halász Judit úgy véli, otthonról „hozhatta”: „Engem annyira szerettek, szinte burokban tartottak a szüleim, és azt hiszem, ez a burok máig véd engem”.
Bővebben a legfrissebb Nők Lapjában!

Kiemelt fotó: MTI/Soós Lajos
Olvass még Halász Juditról az nlc-n!
- A 83 éves Halász Judit imád síelni: „Az, hogy fekete pályán lemenjek, csak időjárás függvénye”
- Halász Judit egy hétig kómában volt: „Fekete alagutat láttam”
- Ezért nem lett színész Halász Judit fia