nlc.hu
Szabadidő

Régi magyar filmek

4 zseniális, régi, magyar romantikus film, amit újra meg kell nézni

Szeretjük a romantikus filmeket, de a régi magyar filmekbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Nézz velünk régi, magyar romantikus filmeket!

A régi magyar filmek legendássá váltak, nem véletlenül. A következő romantikus filmekben szereplők között olyan hatalmas, ikonikus színészek vannak, mint Kabos Gyula vagy Tolnay Klári, és olyan rendezők készítették, mint Szabó István vagy Makk Károly. Hát lehet ezek után bármelyik filmet nem szeretni? A filmeket szubjektívan állítottuk sorrendbe, nem a megjelenésük éve szerint.

1. Szerelmesfilm

1970-ben Szabó István – aki később Oscar díjat is nyert – rendezte a Szerelmesfilmet, melynek a főszereplői Halász Judit és Bálint András. A történet szerint Kata (Halász Judit) Franciaországba disszidált, tíz éve nem látta Jancsit, ám nem olyan egyszerű másodjára is összehozni a régi szerelmet. A film korrajz, ma is élő dilemmákkal, érdemes megnézni.

2. Jadviga Párnája

Závada Pál azonos című regénye az egyik kedvencünk, így nem csoda, ha a belőle készült filmet is a szívünkbe zártuk. 2000-ben készült a film Deák Krisztina rendezésében Ondris és veszélyesen tüzes fiatal felesége, Jadviga szerelméről – és a szív viszontagságairól az első világháború időszakában. A könyvet olvasd el előbb, utána nézd meg a filmet!

3. Meseautó

Nem a remake Meseautót ajánljuk, mert annál sokkal jobb az eredeti, 1934-es változat, ahol Kabos Gyula ugyan nem főszereplő, mégis zseniális alakítást láthatunk tőle. A magyar filmek között méltán szerepel előkelő helyen a Meseautó, történetében is a klasszikusokat idézi azzal, hogy a szegény lány és a gazdag vezérigazgató között szövődik szerelem. Mindenképp látni kell.

4. Macskajáték

Az Örkény István tragikomédiájából 1972-ben készített film egyszerűen zseniális, Makk Károly rendezésében. A történetben az idős Orbánné beleszeret az operaénekes Csermlényi Viktorba, aki viszont belehabarodik Paulába, aki szintén az öregasszonyok táborába tartozik. Olyan színész óriásokkal a főszerepben, mint Dajka Margit, Makay Margit és Samu Balázs, muszáj, hogy az újranézendő listára kerüljön. A Macskajátékot 1972-ben még Oscar-díjra is jelölték a legjobb külföldi film kategóriában.

Kiemelt kép: Részlet a Szerelmesfilm című filmből

Ajánlunk mai filmeket is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top