Szabadidő

5 kosztümös film, amit látnod kell

A dokumentumfilmek hitelesebb információt adnak a történelmi témákban, mégis szívesebben nézzük inkább a kosztümös filmeket.
% kosztümös film uralkodókról, ami elvarázsol

Azért győznek mindig a kosztümös filmek a dokufilmek fölött, mert olyan érzelmeket és háttérsztorikat dolgoznak fel, amiket nem lehet átadni pusztán a történelmi tények megjelenítésével.

A kosztümös filmek között is a szívünk közepében általában valamelyik uralkodó körüli történések állnak, de azért a Shakespeare feldolgozásokat is meg bírjuk nézni százszor is. A történelmi filmek a kritikusok kedvencei is, ezért aztán nem könnyű kedvenceket találni köztük, hiszen tarolni szoktak a filmes díjak között is. Szigorúan szubjektív válogatás következik azzal az öt kosztümös filmmel, ami uralkodókról szól, és amit szerintünk mindenkinek látnia kell egyszer az életben.

A király beszéde

A VI. György brit király dadogásáról és trónra kerülése körüli viszontagságairól szól az a film, amiben Colin Firth újabb, komolyabb oldalát ismerhetjük meg, és csodálhatjuk nagyszerű színészi teljesítményét. Már rég maga mögött hagyta a Bridget Jones féle bohóckodást, és nagy színész vált belőle – ennek fényes bizonyítéka A király beszéde című film és az Oscar-díj, amit kiérdemelt vele.

Egy veszedelmes viszony

A megtörtént eseményeken alapuló sztori a mentális betegségben szenvedő dán uralkodóval, VII. Keresztély küzdelmeivel ismertet meg. Amikor felfogadja a fiatal német orvost, majd beleszeret, veszélyezteti a saját házasságát és a birodalmát is. Szerelem, összeesküvés és gyönyörű ruhák – mindenkinek ajánlott néznivaló.

Marie Antoinette

A híres-hírhedt francia királynő, Marie Antoinette élete olyan felháborító, hogy imádjuk nézni a róla készült alkotásokat. De nem is a történelemkönyvekből jól ismert fényűzés és a valóságtól elrugaszkodott királyi életvitel az, ami miatt annyira jó ez a film, hanem inkább az a hangulat ragad magával, amit Sofia Coppola zseniálisan megteremtett benne.

Veszedelmes viszonyok

Nem kifejezetten egy uralkodóról szól a Veszedelmes viszonyok, hanem az udvartartásban élő arisztokratákról, mégis itt a helye a legjobb kosztümös filmek között. Azért is, mert amiben John Malkovich szerepel, az csak jó lehet. De persze a cselekmény miatt is érdemes megnézni, bepillantást kaphatunk a XVIII. századi Franciaország arisztokratáinak világába és zavaros szerelmi ügyeibe. Ki ne akarná ezt látni?

Elizabeth: Az aranykor

Az Elizabeth: Az aranykor című film mindenkinek kötelező, aki rajong a brit királyi családért, hiszen ebben a filmben a kezdet kezdetét láthatjuk, amikor 1558-ban trónra lépett I. Erzsébet. A kalandos történetben kiderül, hogy nem is olyan egyszerű egy királynő sorsa, főleg, ha meg kell küzdenie a saját családja mellett még a katolikus és protestáns ellentétekkel is.

Nézz velünk még több filmet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése