,,Úgy érzem, hogy címerállata leszek ennek a mozgalomnak, de semmi bajom vele” – sztárok, akiknek fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóság

Fable | 2021. December 24.
Fontos témák, amik mellett jó, ha híres emberek is kiállnak, ahogyan az is fontos, hogy maguk is igyekezzenek ennek megfelelően élni, amennyire csak lehet.

„Lassan úgy érzem, hogy címerállata leszek ennek a mozgalomnak, de semmi bajom vele, hogy ezzel az üggyel kötnek össze. Próbálok minél kevesebb hulladékot termelni. Turkálóból öltözködni nem rangon aluli: akinek van stílusérzéke, az minek adjon ki több százezer forintot egy emblematikus ruhadarabért? Teljesen felesleges, a soknál több a kevés. Nálam ez már egy vadászszenvedély, hogy a legjobb darabokat megtaláljam” nyilatkozta a Mokka egyik műsorában Für Anikó színésznő, akinek szívügye a környezetvédelem. 

És ezzel nincs egyedül, lehet, hogy nem mindenki tudja, de Döbrösi Laura, akit sokan az Aranyélet című sorozatból ismerhetnek, a műanyagok elleni harcról írta szakdolgozatát. „Az életemből kiirtottam minden eldobható műanyagot másfél év alatt, ezt a folyamatot posztoltam is az Instagramon. Egyéni szinten tehát részt veszek a «műanyag elleni harcban». A kutatásaim után, ha bárki azt kérdezi, hogy milyen alapon okoskodom én a műanyagokról, fel tudom mutatni ezt a szakdolgozatot” – mesélte egy interjúban a színésznő.

Döbrösi Laura színésznő az ökoharcos kategória jelöltje volt (Fotó: Vadnai Szabolcs)

A hollywoodi sztárok közül talán Leonardo DiCaprio, Hollywood egyik legismertebb klímaaktivistája, a színész 1998-ban hozta létre saját alapítványát, azzal a céllal, hogy szakemberek segítségével megoldást találjon a klímaválságra és a biológiai sokféleség elképesztő mértékű csökkenésére, amely a földi élet stabilitását fenyegeti. „Ez a legnagyobb probléma, ami foglalkoztat. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék erre. Nem arról van szó, hogy «idegenek szállják meg a bolygónkat a jövő héten, és harcolnunk kell, hogy megvédjük az országunkat», ez elkerülhetetlen” – nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak.

A Leonardo DiCaprio Foundation 2019-ben része lett az Earth Alliance nevű szervezetnek, amelynek a színész a társelnöke, és amely több alapítvány forrásait egyesíti, hogy hatékonyabban küzdjenek az éghajlatváltozás ellen és a biodiverzitás megőrzése érdekében. DiCaprio emellett olyan nagy nemzetközi szervezetekkel dolgozott együtt mint például a Vadvédelmi Világalap (World Wildlife Fund – WFF), 2014-ben pedig az ENSZ békekövetévé nevezték ki, 2016-ban fel is szólalt a globális felmelegedés elleni küzdelemről szóló párizsi megállapodás aláírása előtt, és még az Egyesült Államok akkori elnökét, Donald Trumpot is megpróbálta jobb belátásra bírni, sajnos sikertelenül. 

Jane Fonda a kétszeres Oscar-díjas színésznő már fiatalon is aktívan állást foglalt fontos kérdésekben, és ezen kérdések köre kibővült a környezetvédelemmel is. 2019-ben az amerikai Greenpeace munkatársaival együtt útjára indította a  Fire Drill Fridays nevű kezdeményezést, és a tiltakozási hullámhoz olyan hírességek is csatlakoztak mint Lily Tomlin, Sam Waterston, Ted Danson és Joaquin Phoenix. A koronavírus-járvány miatt ugyan fel kellett függeszteni a tüntetéseket, de ez nem jelentette azt, hogy Fonda feladta volna, online továbbra is képviselte a számára fontos ügyet. 

Jane Fonda egy Los Angeles-i tüntetésen 2020 februárjában. (Fotó: Morgan Lieberman/WireImage/Getty Images)

Robert Redford régóta tagja a Natural Resources Defense Council (Tanács a Természeti Erőforrások Védelméért) nevű nonprofit szerveznek, amit 1970-ben alapítottak. A szervezet szakemberei és aktivistái azért küzdenek, hogy sokkal jobban gazdálkodjunk a természeti erőforrásokkal, és hogy sikeresen álljunk át a tiszta energiaforrások használatára. Sting  és felesége, Trudie Styler 1988-ban alapította meg az Rainforest Foundation Fundot (Esőerdő Alapítványt), miután egy repülőgépről megpillantották milyen pusztítást végzett egy tűzvész az Amazonasnál. „Saját szemünkkel láttuk, milyen szörnyű következményei vannak annak, ha megbomlik az ember és a természet közötti kényes egyensúlyt” – nyilatkozta Styler. Szerveztük egyik egyik fő célja, hogy segítsen anyagilag támogatni az esőerdőben és annak közelében élő embereket, hogy életük továbbra is gazdaságilag fenntartható legyen.

Mark Ruffalo  2010-ben megalapította a Water Defense (A vízek védelméért) nevű szervezetet. „A jó hír az, hogy nincs szükségünk szuperhősök erejére ahhoz, hogy megvédjük a bolygónkat” – írta Ruffalo. A színész 2019-es Dark Waters (Sötét vizeken) című filmjében is a környezetvédelemmel foglalkozik, mégpedig egy valós történet alapján. Ruffalo Rob Bilottot, egy vállalati ügyvédet alakít, aki a DuPont gigavállalat ellen indult perbe, miután felkeresi őt egy gazda Nyugat-Virginiából, hogy sorra betegednek meg a tehenei, és gyanúja szerint a szomszéd telken működő vegyi üzem a felelős.

Daryl Hannah-t  már többször tartóztatták le, miközben a környezeti igazságtalanságok ellen tiltakozott. „Általában úgy szokott végződni, hogy az őrsön fotózkodom a seriffekkel. Szóval tényleg kiemelt figyelmet kapok, nem feltétlenül jó értelemben. Amikor börtönbe kerültem, mindig magánzárkában voltam. Részben azért, mert azt gondolják, hogy «Ó, biztosan ő a főkolompos». Részben azért, hogy megvédjenek a részegesektől és a gyilkosoktól. Elég ijesztő és unalmas a magánzárkában lenni” – nyilatkozta a színésznő, aki már hosszú ideje áttért a húsmentes életmódra, és aki az elsők között váltott biodízeles autóra.

Daryl Hannah egy washingtoni tüntetésen 2013-ban. (Fotó: Leigh Vogel/Getty Images)

Edward Norton 2014-ben együtt vonult Leonardo DiCaprióval a People’s Climate March nevű tüntetésen, de nem ez volt az első lépés az úton, 2010-ben a színészt az ENSZ biodiverzitásért felelős jószolgálati nagykövetévé nevezték ki. Emellett együtt dolgozik a Masaai Wilderness Conservation Trusttal, és tagja a Conservation Lands Foundation igazgatótanácsának, amelyet édesapja, Edward Mower Norton Jr. alapított, aki környezetvédelmi ügyvéd, valamint szövetségi ügyész volt Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnökének kormányzása alatt. “A környezetvédelem iránti elkötelezettségem minden gyökere a neveltetésemben rejlik, abban, hogy apám milyen szenvedéllyel végezte a munkáját. Ő a generációjának egyik legnagyobb természetvédelmi stratégája és aktivistája”

Joaquin Phoenix nagyon sok fontos ügy mellett kiállt már az elmúlt években, nem csinál például titkot abból sem, hogy elkötelezett állatjogi aktivista. „Úgy érezzük, jogunk van arra, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, majd ellopjuk a borját. És hiába hallani a sírását, mi fogjuk a tejét, és a kávénkra meg a müzlinkre öntjük, ahelyett, hogy a borjúnak jutna”  mondta szenvedélyes beszédében amikor átvehette a legjobb színésznek járó díjat a 92. Oscar-gálán Joker megformálásáért. Talán nem meglepő, hogy ő is támogatta a Gunda című filmet, amit fekete-fehér képekben mutatja be egy koca életét a kismalacai születésétől kezdve odáig, hogy erőszakkal elveszik a kicsinyeit tőle.

Exit mobile version